Hogyan rontsa a látást azelőtt

Hálóháza körül tovább is lest hánnék, Alkalmatosságot az üdőtől várnék; Fecske volnék, akkor házában is járnék, Míg egynéhány szálat hajábúl találnék. Azzal pohítanám özvegy kis fészkemet, S nyugosztalnám rajta kedvesen testemet, Virradtát sem várnám, felvetném szememet, Hajnallal kezdeném hangos énekemet. Fárasztanám ezzel mindaddig torkomot, Valamíg érezném elbágyadásomot, Mikor nem vihetném már tovább nótámot, Háza elejében ejteném magamot.

Azonközben talám házábúl kimenne, Minthogy kárt nem tészek, kegyetlen nem lenne, Inkább bágyadtságom megszánná, s felvenne, Híves cellájában éledésre tenne. Azonban követem ha hogyan rontsa a látást azelőtt, Asszonykám felőlem mikor értekeznék, Ha igazán szeret, tudom, fohászkodnék, S hogy velem lehetne, arrúl gondolkodnék.

Bágyadt fecske, akkor megújulást vennék, Cserélt ábrázatot magamrúl letennék, Minemű most vagyok, hamar olyan lennék, Mint porábúl Phaenix, új életre kelnék. Nem lehetséges ez: várnod kell üdőktűl, Máris viseltetik hajód jó szellőktűl, Juttat szép térségre az éles rögöktűl, S elválnak napjaid az régi ködöktűl. Amaz magos tornyok üdővel épülnek, Az kis madarak is üdőn elrepülnek, Idővel az fene vadak szelédülnek, Jármokra vad tulkok üdővel kerülnek.

Idővel az vizek árjai áradnak, Az magos kősziklák üdővel szakadnak, Idővel az setét homályok haladnak, Az kedves napok is üdővel virradnak.

Virágok üdővel nyílnak az kertekben, Idővel olvadnak jegek az vizekben, Nimfáddal üdővel lehetsz te is szemben, S véle együtt élhetsz üdővel örömben. Ihol siet Kádas máris követséggel, Asszonkád levelét hozza sietséggel, Örülj, ne sértsd többé szívedet kétséggel.

Hatszor mutatta fel az hajnal rózsáit, Annyiszor vette fel éj is hogyan rontsa a látást azelőtt, Hogy megnyergeltetvén azért paripáit, Elgyön megént Kádas, nem szánván munkáit. Asszonyátúl hozott levelét megadja, Az üzenetet is rend szerént elmondja, Wesseléni Ferenc kedvesen fogadja, Hozott levelének ez lehetett módja: Az igaz szíveknek igaz indulatját, Mint kedves Ábelnek kedves áldozatját, Áldja Isten, s adja kévánt futamatját, S kedvevágyott jókkal töltse gondolatját.

Szolgám által küldted leveledet vettem, Szóval mit üzentél, azt is megértettem, Az megfelelésre rest én sem lehettem, Azon szolgám által, ím, választ küldöttem. Mint habok közt hajó, fáradván elmémben: Micsoda szín alatt legyek veled szemben, Hol egy mód, hol pedig más fordul eszemben, De félek, hogy az ág ne törjön kezemben.

Mindazáltal menjen szerencsém kockára, Talám az jó Isten fordítja hatjára, Nem szaporít több bút gyászló árvájára, S virraszt kedves napot kezdendő dolgára. Mikor azért ezen fáradnék magamban, Ily módot gondolék végre az dologban De ne fogyatkozzam jóakaratodban, Te meg nem csalatol én igaz voltomban : Szombaton oly fogás színével lemegyek, Hogy valami halas vizet félre vegyek, Mulatság kedveért halászatot tegyek, Ha mit fogok, abbúl öcsémnek is vigyek.

Így cselédemet is könnyen elhagyhatom, Magamot azhova szükség lesz, hozhatom, Megegyezvén veled, szódot meghallhatom, Jobb módját dolgunknak ennél nem láthatom.

Te is ott nem messze várj engem azonban, De kérlek, dolgaink legyenek titokban, Rossz emberek szeme ne kapjon azokban, Kik szűz Diánát is kevernek mocsokban. Megegyezésünkre azmely helt rendeltem, Szolgám által arrúl bő szóval üzentem, Azonban, azmelyet meg nem érdemlettem, Az küldett órácskát nagy kedvesen vettem. Feltekert láncának minthogy nyugta nincsen, Apró kerekein valahányat percen, Elcélzott dolgunkhoz az Isten segétsen. Kedvesen olvassa ily rendű levelét, Örül, hogy hajója vette kévánt szelét; Teszi az jó kezdet az dolognak felét, Megegyezéseknek tudakozza helyét.

Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941 (9. évfolyam, 224-250. szám)

Azmely magosságon az vár építtetett, Annak az aljában egy falu tétetett, Mely Murányaljának vártúl neveztetett, Hol az alájáró vészen pihenetet. Az falu végénél fordulván jobb kézre, Jó futamáson túl érni egy kis hegyre, Melyen általmenvén s leszállván az völgyre, Találni bő rákos és pisztrángos vízre. Az völgynek mentében, azmint ez aláfut, Tiszóc falu felé tekeredik az út, Kihez mindenfelől sok liget s erdő jut, S az lesekedésre jó helyet s módot nyút.

Mintegy fél mérföldre Tiszóctúl vár felé, Megegyezéseket Kádas itt rendelé.

Wesseléni szívét nagy reménség telé, Murány felé magát az Kádas emelé. Vasárnap bocsátá vissza az követet, Kin maga jelen lesz, szombat napot vetett, Melyre szava szerént elkészült s sietett, Ily óhajtott jóhoz rest nem is lehetett. Megindulván azért, mégyen Tiszóc felé, Azonban az szép nap útját általkelé, Setét éjjeli gyász az egeket telé, S magát rút háború hirtelen emelé.

Déli s északi szél székekbűl rohannak, Sebes zúgásokkal té-tova nyargalnak, Sok felfordított fát erdőkön hurcolnak.

Mennyköveket forgat Jupiter az égben, Az hegyek is rengnek az nagy mennydörgésben, Sok villámás között majd esnél kétségben, Az vízi halak is vannak ijedségben. Megijednek, és ezt gonosz jelnek vélik, Hogy visszatérjenek, némelyek ítílik, Az szikrázó látás szédülés rettegve szemlélik, Lebuknak, s az szörnyű égropogást félik. Dől az egész menny s föld, vélnéd, egy halomban, Kin maga is vagyon Wesseléni gondban, Fegyvercsördülés lén mellette azonban, Az hadakozó Márs járt ott alattomban.

Két hirtelen villám akkor futamodék, Egyik az másikkal ölben hogyan rontsa a látást azelőtt, Azmíg szemlélhetnéd, addig viaskodék, Míg el nem oszlának, az éj fényeskedék. Kétfelé tekénte, Márs akad szemében, Mely újságon mintegy pozsdula testében, Nem látja más senki, csak ő az setétben, Ilyen sugallás lén azért az fülében: Fáradva kell jutni az kedves dolgokhoz, Miképpen az bányász aranydarabokhoz, Ki az tengerekrűl drágaköveket hoz, Annak hozzászokni kell az nagy habokhoz.

Az nemes indulat nem gondol ezekkel, Ordítson bár Eurus sikoltó szelekkel, Elkezdett dolgához lát vidám szemekkel, Tudja: az szép arany hogy tisztul tüzekkel. Ez a dörgés s villám nem gonosz jelenség, Háborúval tisztul az égi fényesség, Kiontja most mérgét az dörgő setétség, Kedvesebb üdőrűl lész tovább reménség. Azért bátran indulj, s láss nagy szándékodhoz, Noha az szerencse több próbákot is hoz, De mivel Vénussal én látok dolgodhoz, Jutsz fáradságodbúl szép nyugodalmodhoz.

Az mennydörgés között eltűnik ezekkel, Tovább az ég sem reng oly nagy dörgésekkel, Megyen Wesseléni számos vitézekkel, Kiknek szívet nevel sok szép beszédekkel.

Márssal társolkodó Murányi Vénus

Hogy az hagyott heltűl nem messze jutának, Csendesül az sereg, megállapodának; Kik tudják az dolgot, félrevonódának, Mit kezdjenek tovább, tanácsot tartának: Minthogy Kádas követ asszonya szavával Kévánta, hogy oda csak hetedmagával Menjen Ferenc, hol lesz szemben Máriával, Tartván, ne sértessék sokak látásával.

Ezen nem kevessé űzék tanácsokot, Eltekélik végre feltett szándékokot: Viseli az Isten, Vénus s Márs dolgokot, Heten kiválasztják ugyan ott magokot.

• Új látás-helyreállítási technológia
• Murányi Vénusz - Mássodik rész
• Hyperopia plusz 1
• Kisállatorvos - Apró, de halálos: védjük kedvencünket egész évben a bolháktól és kullancsoktól
• Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 9.

Bizonyos szín alatt az többit otthagyják, Vigyázva legyenek, míg megtérnek, mondják, Magokat kegyetlen gonosz útra adják, Az bévágott erdőt nagy munkával hágják. Egy inas s Nagy János, amaz első követ, Ki hetven tallérért többször is elgyöhet, Reméli pedig ő, hogy többet is vehet, Ha az kezdett dolog kévánt végben mehet.

Az németek közül volt egy fegyveres is. Mennek az erdőkön, botlonak s esnek is, Sokaknak fejekbűl hullnak süvegek is, Van az ágok miatt gondja szemeknek is. Ezek közül végre kiverekedének, Az végezett helynél megtelepedének, Félelem s reménség között teprengének, De az félelemnek helt nem engedének.

• Trataka myopia
• Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, (9. évfolyam, szám) | Könyvtár | Hungaricana
• Rekonstrukciós műtét rövidlátás miatt
• Dante: Isteni színjáték
• Márssal társolkodó Murányi Vénus | Digitális Tankönyvtár
• A rajzolva-oktatбsrol, Mыvйszet,
• Fia az nagy hámnak s nagy fejedelemnek; Huszonötezer ez, és mind jó tegzessek, Sok százezer közül válogatott népek.
• A leggyakoribb, látást rontó szembetegségek

Férfiak mindnyájan, öszve is esküdtek, Fegyverviselésre s próbára születtek, Szerencse szárnyain azelőtt is ültek, Mint Ulysses, hol jót s hol gonoszt viseltek. Ha van bizonyos vad valamely ligetben, S az esik vadászó scythának fülében, Felkészül, s nyilakot veszen az kezében, Kimégyen, serényen fárad az lesésben. Mindenfelé vigyáz, kézíját forgatja, Ha mi csördülést hall, lábát futamtatja, Gyorsan arra fordul, azhonnét várhatja, Ide s oda szemét vigyázva jártatja.

Így lesi Wesselén az ő édes vadát, Arra fordította minden eszét s gondját: Honnét mutatná fel kévánt fénnyel magát, S csudálja nem remélt késedelme dolgát.

Olvass tovább Mitől alakul ki a macskaszőr-allergia? A macskákat gyakran vádolják allergia okozásával.

Az hagyott üdőnél tovább ment az óra, Melyet várt az szíve nyugadalmas jóra, S sietett, mint szomjú vad az forrástóra, Hogy kelhetne rövidlátás fokozatosan szándékárúl szóra. Nem látszik mégis más sohul, csak sok juhász, Azki nyája körül hegyek oldalán mász, Ohajt Wesseléni, mint az fáradt vadász, Mindazáltal várja, hogy jóra kél az gyász.

De mivel az jóknak van sok akadálya, S azoknak az útját sok rémítés állja, Az szerencse megént, lásd, miként próbálja, Azki tündérségét sokképpen formálja. Nagy szívek-szakadva hogy várakoznának, Sok öszvegyűlt medvét felettek látának, Hallatlan bömbölést melyek indítának, Mintha az Árgilus ördögi vínának.

Az nagy kősziklákot hányják s emelgetik, Azkikkel bírhaMak, völgyre eresztgetik, Oldalon az fákot rontják s vesztegetik, Vélnéd, óriások más harca kezdetik.

Apró, de halálos: védjük kedvencünket egész évben a bolháktól és kullancsoktól

Leső társaival mint Wesseléni áll, Sok leeresztett kő sebesen arra vál, Gyars zuhogásával nem is sokat hibál, Hogy társai közül némelyt meg nem talál. De mint az vidám sas az égzengésekben, Villámló háború s mennykőütésekben Meg nem ijed, s bátran repül az egekben: Így ők sem csükkentek ezekkel szívekben.

Volt régen is dolga medvékkel Ferencnek, Az Hydra sárkánnyal mint az Herculesnek, Nagy Polyphemussal avagy Ulyssesnek, De akkor is őtet hallottuk nyertesnek. Ifjabb üdejében űzvén vadászatot, Szagló kopóival ha erdőt hajtatott, Akarmi ravasz vad úgy nem lappanghatott, Csaholó szájoktúl hogy megmaradhatott. Az többi közt egykor találván medvére, Azmint ki-ki állott elrendelt helyére, Az medve egyenest gyött Ferenc lesére: Fene ellenség ez maga személyére.

De azmint gyött, félre előtte nem állott, Hanem vitéz módra véle szembenszállott, Kirántott fegyvere kezében villámlott, S haragos élétűl az vad bőre hámlott.

A leggyakoribb, látást rontó szembetegségek Szürkehályog, zöldhályog, diabetikus retinopátia. Melyek a leggyakoribb látást rontó szembetegségek? Szürke hályog Szürkehályogról beszélünk, ha a szemlencse fokozatosan átlátszatlanná válik.

Mint tigris ellopott kölkein búsulván, Nyargal az erdőkön, mérgében dúl-fúlván, Medve dühössége sebektűl újulván, Nem különben fortyant ellene indulván: Körmös lábaival hozzá sűrőn kapdos, Hol erre s hol arra fordul, s onnét mardos, De Wesselényi is, mint vitéz s jó kardos, Hol farán, hol hátán mély sebeket csapdos.

Szédülni kezd a vad, s tántorog végtére, S elesik, több-több seb fűzetvén testére, S éltető párája kél szelek mentére. Ily vitéz bajnoknak talált volt kezére. Most sem hagyott volna hátra semmit ebben, Menni az medvékkel ha kell vala szemben, De ő seregek is hamar azonközben, Ki ide s ki oda, eloszla az hegyben. Hanem megént újabb rivadások lének, Trombita- s dobszókkal erdők zendülének, Melyre fölrezzenvén, széjjeltekéntének, Sok hadviselőköt s zászlókot nézének, Azkik Illyésházi vitézi valának, Némelyek Putnoknál akkor próbálának, Trombita- s dobszó közt lovak ugrálának.

Némelyek kvártélybúl győnek rikoltással, Nyargalnak az mezőn, futtatván egymással, Vagyon Rákóczihoz urok indulással, Azért Murány alá gyűlnek szágódással.

Ki-ki az hét közül akkor mit vélhetett, Akármely bölcs elme tégyen ítíletet, Titkos csalárdságtúl nemdenem félhetett? Egy asszony szavára bízván életeket. Itt csak hét kard vagyon, van amott négyszáz is, Hogyha nagy Atilla volna az atyád is, S tőle maradt volna villogó szablyád is, Mint mozdulna itten, nem tudom, az szád is. Oh, nagy bátorságát az Wesseléninek, Véle együtt lévő kevés vitézinek, Ki hallotta mását cselekedetinek, Nőjön híre s neve emlékezetinek.

Nemes szíve nemhogy megcsükkent ezekkel, Sőt oly bátran állott az hét vitézekkel, Mint azmely kőszikla csapatik vizekkel, De meg nem hajtatik azok erejekkel.

Elmennek amazok. Más lovast látának, Kádasnak ösmérik, melyen vidulának, Elérkezik, s véle szóban indulának, S beszédéből ilyen biztatást hallának: Hogy eddig asszonyom jelen nem lehetett, Az hagyott órára el nem érkezhetett, Ne tégyen felőle senki ítíletet, Örömest gyött volna, de el nem gyöhetett.

Illyésházi Gábor ennyire késlette, Mert fölöstökömre magát rákötötte, Kelletlen vendégét ki nem rekeszthette, Úgy kelletett lenni, mint üdő szerzette.

Vígan tartja ugyan kételenségébűl, S örömét mutatja kedve színlésébűl, De megveti módját majd mesterségébűl, Hogy kifejtőzhessék kelletlenségébűl. Nincs semmi praktika s fortély az dologban, Hamisság nem szokott lenni az igazban. Jelen lesz nemsoká, talám van is útban, Mulasd ezzel magad üzente azonban.

Egyszersmind egy aranyórát nyút kezében, Kit zöld zománc borít kis kerékségében, Jó reménség jele, s nincsen is kétségben, Csakhogy nehéz várni, míg lehessen szemben. Kerekdéd az óra, zománcos zöldsége, Nem ösmérni végét, oly egyenlősége: Így szakadhatatlan szíve nehézsége, Azmíg bé nem telik küldött reménsége. Mária elméje sem nyugszik azonban, Wesseléni felől van sok gondolatban: Míg nem szólhat véle, nincs nyugodalomban, Végre ilyen módot talál az dologban.

Az órát számlálja s mondja: kilencre jár, Halászóhelyemnek vizét levették már, Szokott mulatságom azholott készen vár, Ha valami pórok elvesztegetik, kár. El kell azért mennem.

Azminthogy mindjárt is Elkészüle, s hozzák két paripáját is. Nem akar múlatni csak fertályórát is, Megindul, sajnálja eddig múlattát is. Nézd az isteneknek bölcs sugallásokot S jövendő dolgokrúl titkos tanácsokot, Meg sem gondolták volt mostani dolgokot, Hogy már készítették azoknak útjokot. Mária azelőtt immár sok napokkal Mulatni szokott volt az halászatokkal, S majd mindennap legyött, s tölt kedve azokkal, Visszatért gyakorta szép fogott halakkal.

De most azmely tanyát hálója felvészen, Nem volt még oly vonás, mineműt ott tészen; Csak hamar érkeznék, hala várja készen, Ily halász prédája szíve szerént lészen. Legyön azért most is halászat színével, Hogy az patakhoz ér, megáll cselédével, Otthagyja az többit színes beszédével, Maga továbbmégyen két meghitt hívével.

Minémű Diána erdőn vadászatban, Hasonlónak lássad ezt az halászatban, S mi választást tennél hogyan rontsa a látást azelőtt két ábrázatban, Ha egyszer mindkettőt találnád utodban?

Csak azt: hogy Diána nyilat visel kézben, Ez pedig hálóval halásztat az vízben, Semmi más különbség nincs ez két szépségben, Sőt győzi Mária majd az deliségben. Mely, mint mikor Titán felgyön napkeletrűl, S az homált elűzi minden szögletekrűl, Úgy ereszkedik le az köves hegyekrűl, Vélnéd, hogy az szép nap gyött le hogyan rontsa a látást azelőtt egekrúl. Ez adja Muránnak minden ékességét, Mint az tündöklő nap egek fényességét, Kigyövén belőle, hadta setétségét, Hova fordul az nap, ott van fényessége, Azhonnét elmegyen, lesz éj setétsége, Legyött az murányi napnak delisége, Hogyan rontsa a látást azelőtt az erdő árnyékos zöldsége.

Meglátja Wesselén ennek szép világát, Elfelejti minden útját s fáradságát, Mint az parthoz jutó tenger habosságát. Ki magyarázza meg szíve vigasságát!

Ki vagy? Mily nagyra, szépre gyúlt ki az örömben, amelyet benne beszédemre láttam kelni, friss örömöt az ős Özönben! Körülpólyáz sugárzó örömöm s képem e láng előled úgy takarja, mint a kis hernyót rejti a selyem. Szerettél engem, s volt is okod arra; ha még lenn élnék, hozzád hajlamomnak gyümölcse volna ma, s nem puszta galyja.

Érkezik azonban az végezett helyhez: Futam Wesselény s kapa az kengyelhez, De hasonló lévén az könnyű evethez, Szorgalmatosabb lén asszonykája ehhez. Nem várt gyarsasággal lovárúl leszálla, Kezet fognak, ki-ki jó napot ajánla, Süvege levéve Wesselén szolgála, Szívéhez azonban nagy forróság álla. Tetszik ábrázatján tüze kinek-kinek, Egymásra néztekben változik az színek, Bár ne jelentsék is titkokot senkinek, Régi árulója az orca az szűnek.

S minthogy Wesseléni viselt sok dolgokot, Felső hadakban is forgatott kardokot, S tartott sok helyeken nyertesen harcokot, S vett az ellenségen szép diadalmokot: Maga kezeivel nyert volt egy palástot, Melyet eső ellen véle hordoztatott, S bocsátott volt az köd akkor kis harmatot, Mely megnedvesíté az gyenge pázsitot; Azért e palástot az földre teríté, Édes asszonykáját arra leülteté, Magát fél térgyére melléje ereszté, Ilyen beszédekre az nyelvét függeszté: Mint az nyilas, járván vadászóhelyeket, Azmely szarvason ejt halálos sebeket, Lehel, s elbágyadván óhajt kútfejeket, S orvoslásra keres Dyctamnus füveket: Úgy én, azmint írám első levelemben, Cupidótúl érted sebhetvén szívemben, Míg Asszonyságoddal nem lehettem szemben.

Boldog az az óra, melyben láthattalak, Sok óhajtásimra ide várhattalak.