Hős látás nélkül

Szabadbölcsészet

Volné směry, VI. A Volné směry körül kezdett együttműködni a hazai és külföldi teoretikusokkal, azon túl is a modern cseh irodalomkritika legnagyobb személyiségével, František Xaver Šaldával Šalda figyelemmel kísérte a képzőművészet alakulását, sőt és között a Volné směry szerkesztőjeként dolgozott.

Šalda ismerte az alkotás folyamatát, és gyógytorna gyermekek szemészetben a kategóriába sorolta a művészeti kritikát, az elméletet és a művészettörténetet is mint nyitott dinamikus folyamatot, amelyben az ellentétes erők együttesen, egy időben lépnek fel.

A művész személyisége az alkotás cselekvésében nyilvánul meg, amely biztosítja az alkotás hős látás nélkül.

A műalkotás a szemlélőt alkotó együttműködésre szólítja fel, miközben bebizonyítja az eredetiséghez vezető út igazát, valamint azt, hogy létjogosultságot nyer saját eredete és igényei, céljai alapján. Šalda meghatározta az új, általános ideálokat és fogalmakat: a szabad, büszke alkotószemélyiséget, aki felelősséggel csak a saját géniuszának tartozik.

Néhány gyakoribb kancsalságtípus

Továbbá egy olyan nemzeti kulturális tudatot, amely mentes a hamis nacionalista előítéletektől, és amely kritikus önmagával és környezetével szemben, de nyitott a művészeti világ aktuális hatásai felé. A művészet és az élet bensőséges, mély kapcsolata nem jelenti azt, hogy a művészet egyoldalúan alárendelődik az élet körülményeinek - épp ellenkezőleg, a művészet mindannyiunktól megköveteli a nemzet és az egyén valódi vitalitását.

Hősies látásmód Az emberek túlnyomó része semmit sem lát a világ és az élet dolgaiból, csak esetenként halványan emlékezik arra, amit olvasott, vagy amiről halott. Zavaros, szürke képzetek ezek, száraz, süket és közömbös fogalmak, amelyek otthon, egy zárt szoba négy piszkos fala között lettek előre, készenlétre kiagyalva.

Mi a normális?

Ha nincs más választásuk és agyuk értelmükés a könyvek kísértetei helyett kénytelenek szembenézni a valósággal, a való és élő dolgokkal, és ha ezek a dolgok közvetlenül beléjük ütköznek, akkor a logikai absztrakció durva zsákjaiba dobálják őket, hazug módon ábrázolják a valóságot, naivan azt gondolva, hogy ezáltal megismerték és birtokolják már az igazat.

Létezésük egyetlen forró szerve a koponyájuk, amely tele van vérszegény irodalmi kísértetekkel, egymásra vetítve, és életre keltve a valóság látszatát. Ezek az emberek elfogyasztják és megölik az életet, még mielőtt éltek volna, minden kutat kiszárítanak és megmérgeznek, mielőtt ittak volna a vizéből: olyan emberek ők, akik az árnyékot saját árnyékukkal mérgezik. Ez a többség csak a durva sablonokat ismeri, a durva mintát, amelyen az élet mindig átfolyik, mint a ritka halászhálón a folyó.

A baba hallása, látása,érzékelése - 1 hónapos korában | zonataxi.hu

Ez a többség korlátolt, mesterséges, nyomorék életet él, a légmentes agy életét, hős látás nélkül halott rúdra tűzött kiszáradt fej életét, üres szélmalom ez falábakon, terméketlen, fölösleges, kifosztott élet: bélpoklos elmélkedések távoli, sivár szigete, elvágva a föld, a rétek, a madarak, a szenvedélyek, a borzalmak, a szépségek és a döbbenetek összefüggéseitől.

A valóság helyett önmaguk előre kiagyalt logikai rendszerét kínálják, s ezt falják, mint füvet a barmok és a disznók anélkül, hogy a fajta durva, általános, átfogó jellemvonásain kívül rendelkeznének más ismeretekkel. Semmi e nap alatt nem lehet távolabbi és gyűlöletesebb a művészet számára, mint az a tudós söpredék, művelt csőcselék, amely birtokolja ugyan a logika és az emlékezés absztrakt ismeretét, de mivel nem lát, nem rendelkezik a művészet, az élet, a gazdagság és egyediség, a meghatározottság és az újdonság ismeretével.

Énjeik süketek, némák, tompák, fásultak, és mielőtt az életet, a természetet vagy a művészetet meglátnák, szemüket gondosan fiókba zárják.

A látásról általában

Mások egyszer-kétszer vagy néhányszor láttak már az életben, de ez régen, valaha, évekkel ezelőtt történt, fiatalságuk vagy férfiasságuk idején. Azóta megszűntek látni, csak másolatokra emlékeznek, képzetekre, a néhai látás benyomásaira hagyatkoznak, erre a halott, lezárult képzeletre, s valahányszor hasonló dolgokkal találkoznak, gépiesen, mesterkélten elismétlik, sőt még megszorozzák egy általánosító logikával. Az újban folyton újat látni, ugyanazt a tárgyat napról napra másként látni, minden nap igényelni a látását, minden nap birtokba venni valamit, annyit jelent, hogy naponta új világot teremtünk magunknak, s hogy nem a kegyelem és a csalások tegnapi, száraz, penészes kenyeréből élünk Ez jelenti azt, hogy valóban művészek, költők vagyunk.

Ebben rejlik a művész értelme, hatalma és dicsősége; a művész ünnepelt gyermek, aki nem öregszik, s akinek hős látás nélkül világ sem öregszik. A köznapi ember számára a világ és az élet rettenetesen nyomorúságos, ismétlődő, unalmas, süket és szegényes. Az ilyen ember rég nem hisz már a dicsőségben, az élet szépségében: elillant, lezárult, és a legjobb akarat ellenére is elszivárgott, mint az ujjaink között a víz vagy a homok.

A hazugságon, a fájdalmon és a csaláson kívül nem ismert mást, nem hiszi, hogy lehet élni: csak arra emlékezik, hogy fiatalkorában hallott olyan emberekről, akik valaha, valahol hős látás nélkül országon és kilenc hegyen túl éltek.

Ez azonban nicergoline látás igen rég volt, s talán igaz se volt. A közönséges ember nem ismeri és meg sem ismerheti az élet dolgait: csupán hallott róluk valamit szóbeszédből, meséből, távolból, sokadkézből jutott valamicske a tudomására. Ebben a megvénült, hazug, aljas világban csak egyvalaki él és ismeri valóban, egészében, tetteiben, állandóságában és változásában, megdönthetetlenül és reálisan az életet: maga a művész.

Ő pedig kizárólag a látásában él. A félelem, a konvenció, a hagyomány, a tegnapi igazságok és mai hazugságok szennyes hozadékával, mint páncéllal vagy várfallal védve, önnön belsejébe, ereibe, csontjaiba rejti a dolgokat, amelyek hősi tekintetét várják, hogy kibányássza, kivésse onnan őket.

Szüntelen azt találgatja mindenki, hogy valójában mi a dolgok lényege, de azt csak az igaz művész képes biztosan és pontosan meghatározni.

Látás születéskor: egy teljesen új világ

A döntésről lehet vitatkozni, de megcáfolni nem - hacsak nem egy új diszkirkulációs encephalopathia és látás tettel.

A látás a lélek alkotószerve. A hősies látás az egyetlen, amely átalakítja, állandóan felújítja ennek a nyomorúságos, kiszáradt bolygónak a felületét, melyet gyermekeinek túlnyomó része fáradtan és unottan tapos, mint a legrégibb és legunalmasabb sarat, amelyet az egész világűr legrégibb és legfölöslegesebb, ezerszer kiszipolyozott, kihasznált, megdagasztott hulladékából söpörtek össze, mert a fiatalító látás nélkül már régen örök jéggé fagytak vagy fertőző mocsárrá süllyedtek volna, mint a filozófiai rendszerek patkányai által undorítóan lerágott és otthagyott csont.

Egyedül a látásért virágoznak még az erdők és a mezők, folynak a vizek, illatozik a fű, világít a nap, hull a harmat, szikráznak a csillagok, ver a szív, izzik a vágy, dagad az erő, gyöngyözik az egész föld, virít az egész égbolt, mint egy üde borral töltött nagy kristálykehely.

Általa születik a világ minden nap újjá: úgy látja a dolgokat, ahogy előtte még soha és mellette sem látja senki - újnak, üdének, fiatalnak, a tegnap szülöttjének, ahogy éppen kilép a szépség és dicsőség fürdőjéből. Minden nap egyformán döbbenetesnek és szentnek látja a dolgokat, mintha épp hős látás nélkül világ teremtésekor ébredt volna fel, és a felkelő nap sugara elsőként aranyozná be az orcáját.

A világot frissnek látja, hős látás nélkül, nedves, füstölgő színekkel festve, mintha ez a kolorit a dolgok szenvedélyektől és kínoktól édes a látás kedvéért sebeiből szivárogna: mert a világ állandóan pezseg, akár a forrás, vérzik, mint a sebesült, s a kristályok, az éles kövek, sziklák márványtükrei, mértani és matematikai formák mind az ő kihűlt, megalvadt vére - de csak a művész látja ezt az ő új, ámuló, gyermeki látásával.

Ez a látásmód az együttérzés legfinomabb, legszeretetteljesebb és legcsendesebb vibrációja, mely a művész állandó, új, élő és verejtékes szenvedéseiből ered. Az ilyen látás a világ és az élet örök felszabadítója, fiatalítója.

František Xaver Šalda: Hősi látásmód

Egyedül ő szabadít meg bennünket a száraz, merev ismétlésektől, a tudálékos, túlcivilizált alexandriai kor hagyatékától, amikor az irodalom magyarázatok, kritikák, formulák, sablonok, absztrakciók, virtuozitások, szabályok és elméletek felhalmozott köteteinek nyomása hős látás nélkül pusztul az élet, költészet, szellem, amikor az írás célja a papír kitöltése, a szív, a szem és a fül mellőzésével, amikor a cél eszközzé, az eszköz pedig céllé vált, amikor a hideg kezet csak festett tűz melegíti, amikor az életet a színházi díszlet, a csalás, a hagyományok és az állhatatosság hitele tölti ki.

Egyedül tőle lehet várni, hogy megszabadulhatunk a kicsinyesség korától, amikor az élet beteges gyökerei a nyalánk és unott tolakodásnak, kiváncsiságnak kitéve hervadnak a levegőn, amikor minden egyébből van elegendő, csupán a hűség és az állandóság hibádzik, amikor oly könnyedén és részletesen lehet leírni a lusta képzelőerő legbonyolultabb és legrafináltabb játékait, ám az élet legtisztább és legelemibb érzéseit, benyomásait senki nem tudja megmagyarázni irodalmi utalások, régi, rozzant királyi udvarok finomkodó balettceremóniáinak segítségül hívása nélkül.

Tekintsük át a gyermekek látását, annak fejlődését, valamint hogy szülőként mit tehet az erős és egészséges szemek kifejlődése érdekében.

A retorika és a pompa eddigi világába betört a hősi látás, mint hódító tűz vagy hős látás nélkül a rothadt városokba. Utat égetett magának a hullahegyeken át egész az éltető magig, megtermékenyítve velük a talajt, lehetővé téve a tavaszi vetést. Ennek köszönhetően rebben fel majd a pacsirta szárnya, és hangzik fel újra éneke. Ebbe a korba tört be Walt Whitman, az édes barbár, aki látását az erdők és sztyeppék ragadozóinak társaságában edzette.

Segítsen gyermekének, hogy nagyszerű feltételekkel indulhasson:

Látszólag rendszertelenül helyez egymás mellé néhány megfigyelést, benyomást, néhány híres tágas látóhatárt, tág panorámáról alkotott nagy körképet, néhány higítatlan, ismeretlen, erőteljes, megbízható, teljes erővel kitörő ösztönt, és mindezt rettenetes tárgyilagossággal határozza meg nyelvezetével - és ej, íme a költemény!

S teszi ezt fokozás, poén, anekdota, kompozíciós szabály, ötlet, tárgy, rím nélkül. Látszólag hiányzik a ritmus, a forma és az irodalmi konyha minden ínycsiklandó fűszere, aprósága! És mégis költemény!