Valami látással világosabbá válik, Festmény, fotó, film

Nánay Bence Festmény, fotó, film Richard Wollheim reprezentációelméletének alkalmazhatóságárólKülön köszönet Richard Wollheimnek a jelen írás elkészítésében nyújtott segítségéért. További köszönet Susan L. Azt állítom, hogy a fotó és a film percepciója is a reprezentációs látás kategóriájába esik. Ezt két lépésben szeretném megmutatni. Egyrészt Wollheim reprezentációslátás-fogalmát három állítás konjunkciójaként értelmezem. A reprezentációs látás esetében 1 a percepció kétrétegű, 2 a percepció tárgya az ábrázolt entitás és 3 az ábrázolt entitás nem feltétlenül lokalizálható.

Ha azt látom, hogy y reprezentálja x-et, akkor 1 párhuzamosan és egyszerre észlelem mind x-t, mind y-t, 2 X a percepció tárgya amit látok, az xy pedig a percepció módját írja le, és 3 nem szükségszerű, hogy x lokalizálható legyen y-ban. Ha tehát egy nő arcképét látom, akkor 1 párhuzamosan és egyszerre észlelem mind a nőt, mind a festmény felületét, 2 a nő a percepció tárgya, a festmény felületének látványa pedig a percepció módját írja le, valami látással világosabbá válik 3 nem szükségszerű, hogy a nő lokalizálható legyen a festmény felületében.

Miután e három állítást megvizsgálom, szeretném megmutatni, hogy mindhárom igaz nemcsak a festmények, de a fotó és film percepciójára is. Más szóval Wollheim reprezentációelmélete kiterjeszthető a fotó és a film percepciójára is. Első lépésben tehát azt valami látással világosabbá válik megmutatnom, hogy Wollheim reprezentációelmélete a fenti három állítás konjunkciójával leírható.

Lássuk tehát, mi is e három állítás.

TISZTÁN LÁTNI - Csendes Percek

Walton on Imagination and Depiction. Journal of Aesthetics and Art Critisicm 62megjelenés előtt. Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy Wollheim a kétrétegűség fogalmát két, egymástól eltérő értelemben használja.

Wollheim, Richard: On Pictorial Representation. Journal of Aesthetics and Art Criticism 56 pp. Wollheim, Richard: Painting as an Art. Princeton, Princeton University Press, Wollheim újítása Gombrichhoz képest az, hogy szerinte látásunk nem alternál a kétdimenziós reprezentáció és a háromdimenziós reprezentált dolog között, hanem egyszerre látjuk mindkettőt.

Jelenlegi hely

Ezt nevezi ő a percepció kétrétegűségének. Wollheim azonban tágabb értelemben is használja a kétrétegűség fogalmát. A reprezentációs látás két aspektusáról van szó, a konfigurációs és a felismerési aspektusról, melynek egyszerre vagyunk tudatában.

Wollheim: On Pictorial Representation. Wollheim: Painting as an Art.

1. Szabadbölcsészet
2. A furcsa nevű Leetgion — amit nagyjából úgy kell ejteni, mint az angol legion szót — a CM Stormhoz hasonló helyzetben van, mert egy erős, hűtős márkához, a Thermalrighthoz tartozik.
3. Hogyan lehet valóban javítani a látását
4. Állítsa helyre a látást akupresszúrával
6. Он был по большей части пуст.
7. Бедный парень, позавчера он проснулся и нашел своих родителей мертвыми.

In: Wollheim: Art and its Object. Second Edition. Cambridge: Cambridge University Press, A vászon percepciója értelemszerűen a médium percepciójának speciális esete, hiszen más médium is létezik, mint a vászon. Másfelől annak a percepciója, hogy valami valami más előtt vagy mögött van, a reprezentált entitás percepciójának speciális esete. A kétrétegűség szűkebb fogalma tehát a tágabb fogalom speciális esete. A kérdés azonban az, hogy e két fogalom közül melyik tekinthető Wollheim kanonikus kétrétegűség-fogalmának.

Talán választ adhat a kérdésre, hogy Wollheim melyik fogalmat használja, mikor amellett hoz fel érveket, hogy a kétrétegűség a reprezentációs látás egyik fő jellemzője. Mint láttuk, Wollheim a kétrétegűség fogalmát Gombrich elméletével szegezi szembe, amely szerint figyelmünk alternál a vászon és a reprezentált entitás között.

Három érvet sorol fel a kétrétegűség mellett híres tanulmányában, ahol a reprezentációs látás és a kétrétegűség valami látással világosabbá válik bevezeti. Mint láttuk, Gombrich szerint látásunk alternál a kétdimenziós reprezentáció és a háromdimenziós reprezentált dolog között, továbbá Gombrich azt állítja, hogy egy tárgy szemtől szembeni percepciója és e tárgy reprezentációjának valami látással világosabbá válik — amikor figyelmünk épp a reprezentáció tárgyára fókuszál — nem különbözik.

Wollheim szerint ez nem igaz: még ha el is fogadnánk azt az állítást, hogy egy reprezentáció szemlélésekor figyelmünk alternál a vászon és a reprezentált dolog valami látással világosabbá válik, akkor sem lehet igaz, hogy egy tárgy szemtől szembeni percepciója és ugyanerről a tárgyról készített reprezentáció percepciójának azon pillanatai között, amikor épp a tárgyra és nem a vászonra figyelünk, hasonlóak.

Ha egy filmben egy pisztolyt látunk, egészen másként fogjuk percipiálni azt, mint ha ugyanezt a pisztolyt szemtől szemben látnánk — különösen, ha ez a pisztoly a nézőre irányul. Ez az érv kétségkívül hatásos Gombrich elmélete ellen, de nem következik belőle, hogy a reprezentációs látásnak kétrétegűnek kell lennie, hiszen elképzelhető lenne, hogy a reprezentációs látást sem az alternáló figyelem, sem a kétrétegűség nem jellemzi. Wollheim maga is elismeri ezt, mikor azt állítja, hogy ez az érv nem konkluzív.

A második érv kétségkívül a kétrétegűség szűk értelemben vett fogalmán alapul. Ez a jelenség azt hivatott alátámasztani, hogy a néző figyelme öntudatlanul is megoszlik a reprezentált entitás és a felület között.

Azért nem változik a reprezentált entitás látványa, ha odébblép a néző — szól az érv —, mert a vászon felületének változását a néző percepciója kompenzálja oly módon, hogy a reprezentált entitás látványa ne változzon.

Ha egy festményt éles szögből, illetve szemből látunk, a vászon látványa egészen különböző lesz: egyszer téglalap, egyszer trapéz alakú. A reprezentált entitás látványa mégis csaknem identikus lesz, s e jelenségre az egyetlen magyarázat Wollheim szerint, hogy a néző perceptuális rendszere öntudatlanul a felület látványához igazítja a reprezentált entitás képét.

S ez a jelenség csak akkor lehetséges, ha a néző mind a vászonnak, mind a reprezentált tárgynak tudatában van — ha tehát a percepciója kétrétegű. Ez az érv tehát a szűk értelemben vett kétrétegűség fogalmát használja, nagyobb baj viszont vele, hogy nem használható érvként Wollheim állítása mellett, amely szerint a kétrétegűség a reprezentációs látás szükséges feltétele.

Ezt a jelenséget nemcsak piktoriális reprezentációk percepciója esetén tapasztalhatjuk, hanem olyan esetekben is, amelyeket Wollheim nem tart reprezentációs látásnak. Ez a jelenség tehát nem lehet a reprezentációs látás szükséges feltétele, s így nem használható annak az állításnak az alátámasztására, hogy a kétrétegűség a reprezentációs látás szükséges feltétele.

Wollheim első és második érve tehát nem bizonyítja, hogy a kétrétegűség valami látással világosabbá válik reprezentációs látás szükségszerű velejárója lenne. A harmadik érv azonban igen, ez viszont a kétrétegűség tágabb értelemben felfogott fogalmát használja. Az érv a következő.

Wollheim: Seeing-as, Seeing-in, and Pictorial Representation. Ha Gombrichot követve azt állítanánk, hogy figyelmünk alternál a festmény tárgya és a reprezentáció módja között, akkor e két alternáló szakasz egyike sem teszi lehetővé azt, hogy a méltányoljuk a műalkotásokat, hiszen ha a reprezentáció tárgyára figyelünk, akkor figyelmen kívül kell hagynunk a reprezentáció módját — így például az ecsetkezelést, a kompozíciót — amely műalkotássá teszi a műalkotást.

Ha viszont csak a reprezentáció módjára figyelünk, és figyelmen kívül hagyjuk a reprezentált tárgyat, akkor lehetetlen megítélni, hogy megfelelő vagy értékelendő-e ez a reprezentációs mód, hiszen figyelmen kívül kell hagynunk, mit is reprezentál. Wollheim szerint az egyetlen megoldás, ha elfogadjuk, hogy figyelmünk párhuzamosan megoszlik a reprezentáció tárgya és módja között. Ez az érv egyértelműen a kétrétegűség tág fogalmát használja.

Miért érdekes mindez? Valami látással világosabbá válik fontos tudnunk, a kétrétegűség melyik fogalma a mérvadó? Ha a kétrétegűség szűk értelemben vett fogalmát fogadjuk el, ha tehát a vászon és a festmény tárgyának párhuzamos tudatáról beszélünk, akkor Wollheim reprezentáció-elméletét nehéz lenne általánosítani a fotó és a filmkép esetére, hiszen a fénykép és a film percepciója esetében nehéz lenne a vászon és a tárgy percepciójának kettősségéről beszélni.

Ha viszont a kétrétegűség tágabb értelemben vett fogalmából indulunk ki, akkor nem jelent problémát a fotóra és a filmre való alkalmazás, hiszen mindkét esetben lehet beszélni a reprezentáció tárgya és módja közötti párhuzamosan megosztott figyelemről.

A percepció tárgya A reprezentációs látás második kritériuma az volt, hogy a reprezentált entitás a percepció tárgya, a reprezentáció módja pedig a percepció módját jellemzi.

Ez a feltétel hivatott aszimmetriát vinni a reprezentációs látás fogalmába, hiszen a reprezentációs látás aszimmetrikus ha azt látom, hogy y x-et reprezentálja, akkor nem azt látom, hogy x y-t reprezentáljaa kétrétegűség pedig önmagában szimmetrikus fogalom csak azt feltételezi, hogy egyszerre x-nek és y-nak — vagy y-nak és x-nek — is tudatában kell lennünk.

E második kritérium azt az intuíciót próbálja megjeleníteni, hogy ha egy nőt látunk egy festményen, akkor a nő percepciója valamilyen értelemben fontosabb a reprezentációs látás tekintetében, mint a festmény percepciója.

A percepció tárgya a nő, a festmény látása a percepció módját határozza meg. Amit látok, az a nő, a festmény felületének látványa pedig azt írja le, ahogy a nőt látom. S persze ne felejtsük el, hogy figyelmünk párhuzamosan megoszlik e kettő között. Ez a kritérium hivatott világossá tenni a Wollheim számára fontos különbséget a reprezentációs látás [seeing in] és a valamit valami másként látás [seeing as] között.

Ha y-t x-ként látom, akkor a percepció tárgya y. Ha viszont y-ban látom x-et a női alakot a festményen, példáulakkor a percepció tárgya x. Ez a distinkció Wollheim és Kendall Walton elméletének fontos különbségeire világíthat rá. Walton szerint, ha egy nőt ábrázoló festményt nézek, akkor azt képzelem, hogy a nőt látom szemtől szemben.

• A vizuális nevelés megújítása, új paradigmája | Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
• A vizuális nevelés egyik régi kérdése, hogy milyen módon hasznosíthatóak a művészettörténet során kialakult művészképzési modellek, paradigmák.
• Hogyan kell kezelni a myopia fórumot
• A fejfájás befolyásolja a látást

Walton, Kendall: Mimesis and Make-Believe. On the Foundations of the Representational Arts.

• Ismerős és ismeretlen játékos egerek tesztje - PROHARDVER! Beviteli eszköz teszt
• Médiatár A mű első mondata ez: "Ha feltesszük, hogy az igazság egy nő, nem alapos-e a gyanúnk, hogy már amennyiben dogmatikusok voltak, egyetlen filozófus sem értett a nőkhöz?
• Borreliosis látás
• Javítja a látást c-vitamin

Ez a játék a gyerekek tettetéses játékaihoz hasonlít, amikor például egy banánt telefonkagylóként használnak, azaz úgy tesznek, mintha telefonálnának vele. Walton szerint a reprezentációs látás a tettetés egy alfaja. Walton is külső látás a percepció kétrétegűségét: mind a festménynek — mely a képzelet ugródeszkájaként szolgál —, mind az ábrázolt alaknak párhuzamosan vizuálisan tudatában vagyunk. Walton és Wollheim tehát egyetért a kétrétegűség kritériumában.

Ha y-ra nézek és azt képzelem, hogy x-et látom, akkor — hiszen csak képzelem, hogy x-et látom — x nem a percepció tárgya, hiszen x a képzeletem tárgya. X legfeljebb y percepciójának módját jellemzi. A percepció tárgya y. Ha egy nőt ábrázoló festményt nézve azt képzelem, hogy ezt a nőt látom szemtől szembe, akkor a percepcióm tárgya nem a nő, hanem a festmény.

A nő a képzeletem tárgya. Walton reprezentációs látás-fogalma tehát a valamit valami másként látás [seeing as] speciális esete.

Festmény, fotó, film

A reprezentációs látás második wollheimi kritériuma egy másik művészetfilozófus, Robert Hopkins reprezentációelméletének megértésében — és Hopkinsi és Wollheimi elméletek különbözőségének kimutatásában — is fontos szerepet játszhat. Hopkins a reprezentációs látást a hasonlóság fogalmának segítségével definiálja: ha azt látjuk, valami látással világosabbá válik y x-et reprezentálja, akkor y-t x-hez hasonlóként látjuk. Hopkins, Robert: Picture, Image and Experience.

A Philosophical Inquiry.

Ha y-t x-hez hasonlóként látni nem jelent mást, mint y-t x-ként látni, akkor Hopkins elmélete világosan különbözik Wollheimétól, hiszen a reprezentációs látást valamiként látásként [seeing as] definiálja. Úgy gondolom, Hopkins definíciója nem redukálható egy egyszerű valamiként látás relációra.

Amitől Hopkins elmélete érdekes, az épp a hasonlóság fogalma. A hasonlóság fogalmát sok művészetfilozófus kulcsfontosságúnak tartja a reprezentációs látás elemzésénél.

Leetgion Hellion

In: Knowles, Dudley — Skorupsky, John eds. Oxford: Blackwell, Philosophical Review 96 pp.

Ha nem lennénk mindkettőnek vizuálisan tudatában, akkor valami látással világosabbá válik tudnánk eldönteni, hasonlítanak-e vagy sem. Ha viszont Hopkins definíciója szerint a reprezentációs látás valaminek valami máshoz hasonlóként való látását jelenti, akkor a hasonlóság felismerése csak akkor lehetséges, ha mind a festmény felületének, mind a reprezentált entitásnak vizuálisan tudatában vagyunk. Ez pedig épp a kétrétegűség kritériumát jelenti. Hopkins elmélete tehát teljesíti a kétrétegűség wollheimi kritériumát.

A bajok a második kritériummal kezdődnek. Ha y-t mint x-hez hasonlót látom, akkor x csak y percepciójának módját jellemezheti. Ha az utcán látok egy embert, aki a fiatal Van Goghhoz hasonlít, ha tehát ezt a járókelőt Van Goghhoz hasonlóként látom, akkor a percepcióm tárgya ez a járókelő, és nem a fiatal Van Gogh.

Részletes keresés Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: "Zsidó férfiak, és Jeruzsálem minden lakója!