KÁLMÁN MÁRIA: HALLÓ, HALLÓ UNIVERZUM!

A férj rám vet rá nézőpontját, Idézetek - vet

Miklós Hadas A va­gFõcím i­na te­kin­te­te Ka­ti Alcím mo­nológ­ja A mo­no­lóg alap­já­ul szol­gá­lSzerzõ ó in­ter­jút Ha­das Mik­lós ké­szí­tet­te Egész éle­temben szél­sősé­ges re­akci­ó­kat vál­ tottam ki ma­gam kö­rül: ha va­lahol meg­jelen­ Alcím tem, ak­kor vagy bor­zasz­tó­an gyű­löl­tek, még­pedig azért, mert olyan nő va­gyok, aki néz, lát, s olyat ké­pes meg­mutat­ni, amit sen­ki más nem tud.

Eb­ből pe­dig igen gyak­ran nagy fe­szült­ Szöveg sé­gek szár­maztak. Vagy pe­dig az tör­tént, hogy bor­zasz­tó­an sze­ret­tek, és ak­kor egé­szen zse­ ni­á­lis dol­gokat tud­tam lét­rehoz­ni. Nem csu­ pán a fény­ké­pe­im ré­vén, ha­nem az éle­temben, a Alalcím kap­cso­la­ta­im­ban is. Az én éle­temben ugya­nis a ké­pi és az ér­zéki lá­tásmód na­gyon szo­ro­san össze­kapcso­ló­dik: számom­ra az a legfon­to­sabb, hogy mit vesz fel a re­tina, mivel abból vagy Szöveg kép lesz, vagy ero­tika, vagy mind a ket­tő.

Nem hi­szem, a férj rám vet rá nézőpontját sok em­ber van, aki ennyit szen­ve­dett vol­na éle­tében e két do­log mi­att.

En­gem gyű­löl­nek a nők, fél­nek tő­lem, ho­lott so­ha sen­ki­nek a pa­si­ját el nem vet­tem. Azok a nők is gyű­löl­nek, akik sze­ret­nek. Az egyik el­ső na­gyon fur­csa mon­dat ta­lán az volt az éle­tem­ben, ami­kor egy új­ság­író ba­rá­tom, hu­szon­két éves ko­rom­ban, meg­kér­dez­te: va­jon védi a látását, ez fontos van az, hogy ami­kor én be­lé­pek egy te­rem­be, a csa­jok mind el­dug­ják a pa­si­ju­kat?

Pe­dig még szűz vol­tam ak­kor.

  1. Férfiak földjén · Hisham Matar · Könyv · Moly
  2. Én is visszatértem egyszer, ólomtavakon át és erdőn át, s mindinkább átalakultam fává.
  3. (PDF) a szexuális forradalom női nézőpontból | Miklós Hadas - zonataxi.hu
  4. 8 Égtáj – Nézőpontok – Gerle Kiss Éva: Lassú méreg - Irodalmi Jelen
  5. „Nem akarom olyasmire pazarolni az időmet, amiben nem hiszek" – interjú Szamosi Zsófiával
  6. Kapcsolati erőszak 3. rész – A férfiak nézőpontjából, dr Warren Farrell nyomán – Fézonataxi.hu
  7. A férfiak földjén az első munkája volt, ami rögtön felkerült a Booker-díjra jelölt kötetek listájára.
  8. „Ha vér szerintiek lennének, sem hasonlíthatnának ránk jobban” | Örözonataxi.hu

Va­ló­szí­nű­leg egyéb­ként a lá­nyok kö­zött én vol­tam az utol­só az egye­te­men, aki el­ve­szí­tet­te a szü­zes­sé­gét.

Em­lék­szem, ta­lán el­ső vagy má­sod­éves fran­cia sza­kos di­ák le­het­tem, az egyik ötöd­éves fiú azt mond­ta: meg ké­ne til­ta­ni, hogy egy olyan csaj, mint én vé­gig­men­jen a fo­lyo­són, mert el­té­rí­tem a hall­ga­tók po­ten­ci­á­ját, ki­ol­tom a tu­do­ má­nyos li­bi­dó­ju­kat.

Az a kü­lö­nös, hogy egyál­ta­lán nem lát­tam szép­nek ma­gam.

a férj rám vet rá nézőpontját új jövőképet vezetett

Sőt, ki­fe­je­zet­ten utál­tam és szé­gyell­tem ma­ga­mat, ha va­la­ki azt mond­ta ró­lam, hogy szép va­gyok. Pe­dig tény­leg szép vol­ tam, ez ugya­nis utó­lag ki­de­rült az ak­kor ró­lam ké­szült fo­tók­ról. De an­nak ide­jén még egy­sze­ rű­en nem hit­tem el.

Pe­dig ne­kem is bor­zasz­tó­an kel­lett vol­na már va­la­ki. Bergman-filmeket néz­tünk, s min­den­ki úgy érez­te, él­ni ké­ne már vég­re.

Kiemelt értékelések

Az­tán hir­te­len hoz­zá­ men­tem fe­le­sé­gül egy fi­lo­zó­fus­hoz, mert olyan okos volt, és nem azt mond­ta, hogy mi­lyen jó seg­gem van, ha­nem úgy be­szélt ve­lem, mint egy okos em­ber­rel. A szex ször­nyű volt ve­le.

Annyi­ra meg­gyű­löl­tet­te ve­lem az egé­szet, hogy azt hit­tem, vé­ge, kész, a szex ezu­tán ki­ma­rad az éle­tem­ből. Ami­kor az­tán a há­zas­ság­kö­té­sünk után egy hó­nap­pal meg­ke­fél­te a leg­jobb ba­rát­ nő­met, az ne­kem jó vá­lá­si ok volt.

a férj rám vet rá nézőpontját torma látáskezelés

A ba­rát­nőm az­óta is meg­van, nem ér­de­kelt en­gem, hogy mi tör­tént kö­zöt­tük, csak kel­lett va­la­mi ürügy, mert tény­leg nem bír­tam ki, hogy az a pa­si hoz­zám nyúl­jon.

Az­tán, mint nem­so­ká­ra ki­de­rült, nem volt sem­mi ba­jom a sze­xu­a­li­tás­sal, csak ép­pen ezt az el­ső fi­út nem egé­szen jól vá­lasz­tot­tam ki. Em­lék­szem, a má­so­dik sze­rel­ mem, aki egy szí­nész a férj rám vet rá nézőpontját Deb­re­cen­ben, úgy vitt be­le a sze­xu­a­li­tás­ba, hogy tény­leg min­dent meg­ta­nul­tam.

Előt­te együtt lak­tunk he­te­kig, de egy uj­jal sem nyúlt hoz­zám, csak fo­ko­za­to­san be­ve­zet­ge­tett. Ha ír­tam va­la­mit, az mind­ig be­jött, s a ma­gyar nyelv­tan ki­vé­te­lé­vel mind­ig ötös­re vizs­gáz­tam. Ami­kor fran­ci­á­ul el­ké­szí­tet­tem az el­ső dol­go­za­to­mat, ami­ben egy re­gényt ele­mez­tem, pe­dig ak­kor ol­vas­tam el éle­tem­ben elő­ször egy re­gényt vé­gig fran­ci­á­ul, a tan­szék­ve­ze­tő azt mond­ta, hogy vé­gig­ ol­vas­ta a kéz­zel írt har­minc ol­dalt, s az ele­jé­től a vé­gé­ig úgy érez­te, hogy ezt egy fiú ír­ta.

Nem­csak a tar­tal­ma mi­att, ha­nem azért is, mert annyi­ra ha­tá­ro­zott, fér­fi­as volt a kéz­írá­som. Már ak­kor, az el­ső év­ben azt mond­ta, hogy­ha így foly­ta­tom, vég­zés után bent ma­rad­ha­tok az egye­te­men.

Az­tán per­sze elég­gé más­kép­pen ala­kul­tak a dol­gok, de még ma is úgy van, hogy ami­kor ol­va­sok egy re­gényt vagy egy ver­set, azon­nal pon­to­san ér­zem az egé­szet.

Szavazáshoz be kell lépned! Egy férfi azért fél bejelenteni a rendőrségen az erőszakot, mert fél, hogy nevetségessé válik. Igen, nevetségessé is válik, pontosan úgy, mintha egy gyerek ellen tenne panaszt …… Számos olyan hirdetés is van, melyek nevetségesnek, vidámnak mutatják be a férfiak által elszenvedett bántalmazást ld.

Min­ dent ér­zek, min­den­kit ér­zek, pon­to­san mangó és látvány a struk­tú­rát. És le­het, hogy még­is az lett vol­na jó, ha az iro­da­lom­tu­do­mány­ról szólt vol­na az éle­tem.

Bejelentkezés

Az­óta tu­dom, hogy a fér­fi­as­sá­gom­nak az volt az oka, hogy tel­je­sen azo­no­sul­tam a bá­tyám­mal, aki fan­tasz­ti­kus fiú volt, és még­is ret­ten­tő­en nő­i­es volt a gon­dol­ko­dá­sá­ban, írá­ sá­ban, min­den­ben. Ő volt a lágy, a gyen­géd, mi­köz­ben na­gyon szép fiú volt. Ő volt az, aki nem erő­szak­kal akar­ta meg­ol­da­ni a dol­go­kat, mint én, ha­nem mind­ig azt mond­ta, hogy be­szél­jük meg, ezt nem így kell, más­ként kell.

Lé­nye­gé­ben ik­rek vol­tunk, szim­bi­ó­zis­ban él­tünk, egy­mást ki­egé­szí­tet­tük. Per­sze szó sincs ar­ról, hogy ő ne lett vol­na fér­fi, csak­hogy min­den, amit csi­nált, min­den, ami mi­att úgy­mond nő­i­es lett, azért volt, mert én nem vol­tam ké­pes meg­csi­nál­ni, mi­vel én he­lyet­te vol­tam fér­fi­as, ő pe­dig he­lyet­tem volt nő­i­es. Mind­ig úgy akar­tam pi­sil­ni, ami­kor ki­csi vol­tam, ahogy a fi­úk.

Össze is pi­sil­tem a nad­rá­go­mat, ter­ mé­sze­te­sen. Egy­szer pél­dá­ul szét­ha­rap­tam az uj­ját. Nem ve­re­ked­tünk, csak azt akar­tam tud­ni, hogy ő is hús­ból és vér­ből van-e, annyi­ra sze­rel­mes vol­tam be­lé.

Ak­kor ő olyan hatéves le­he­tett, én meg öt.

„Nem akarom olyasmire pazarolni az időmet, amiben nem hiszek" – interjú Szamosi Zsófiával

Folyt az uj­já­ból a vér. Jött anyám, és mond­tam ne­ki, hogy meg­ha­rap­tam a bá­tyá­mat. Er­re meg akart po­foz­ni, de a bá­tyám azt mond­ta, hogy sa­ját ma­gát ha­rap­ta meg. Hat­éves ko­rá­tól har­minc­hat éves ko­rá­ig, míg meg nem halt, a vi­lág leg­szebb pa­si­ja volt.

Elküldtelek titeket, hogy azt arassátok, amiért nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak értem ti pedig az ő munkájukba álltatok be.

Ez nagy te­her egy nő­nek, aki hi­á­ba volt szép, nem volt olyan szép, mint ő. So­ha­sem vol­tam olyan szép, mint ő. Egyéb­ként ak­kor jöt­tem rá, hogy sze­rel­mes va­gyok be­lé, ami­kor ti­zen­hat éves ko­rom­ban el­ol­vas­tam a Vá­sott köly­kö­ket.

Egyéb­ként an­nak ide­jén úgy hív­tak ben­nün­ket Szentmiklóson, ahol fel­nőt­tünk, hogy a Cocteau-ik­rek.

A fe­le­sé­gé­ről a férj rám vet rá nézőpontját min­den­ki azt hit­te, hogy az iker­test­vé­rünk, annyi­ra ha­son­lí­tott rám. Na, ő kép­te­len volt el­vi­sel­ni a ket­tőnk kap­ cso­la­tát… Úgy gon­do­lom, na­gyon ke­vés annyi­ra zse­ni­ál­is szü­lő van, mint a mi­e­ink vol­tak.

Ez nem ada­tik meg min­den­ki­nek. Ezért va­gyok én is egy ki­csit rossz anya, mert ne­künk is mind­ig min­dent meg­en­ged­tek.

Népszerű idézetek

Pél­dá­ul mind­ig meg­mond­ták ne­künk a szü­le­ink, hogy hányra kel­lett ha­za­men­nünk. És ha azt mond­ták, hogy egy­re jöj­jünk ha­za, de mi még sze­ret­tünk vol­na ma­rad­ni, ak­kor egy óra­kor köl­csön­kér­tünk egy bi­cik­lit, ha­za­men­tünk, hogy nem jö­vünk egy­kor, ha­nem majd csak négy­kor. Ak­kor min­den rend­ben volt. De egy óra­kor ha­za kel­lett men­ni szól­ni, hogy csak négy­kor jö­vünk. Az el­ső pil­la­nat­tól kezd­ve bi­zal­mi vi­szony volt kö­zöt­tünk.

Nem az a gye­rek megy el dro­goz­ni, aki­ben meg­bíz­nak, ha­nem az, akit min­den­től til­ta­nak. Ti­zen­hét éves ko­rom­ban pél­dá­ul az anyám el­ol­vas­ta Keruac Úton cí­mű re­gé­nyét, majd azt mond­ta, tes­sék, itt van. Apám is mind­ig min­dent meg­vett. A Zab­he­gye­zőt is. El­ol­vas­ta, gon­dol­ko­dott két na­pig, majd azt mond­ta, oda­adom ne­ked, mert bí­zom ben­ned. Ha nem ad­nám oda, ak­kor is meg­sze­rez­néd. Pe­dig nem vol­tak ki­fe­je­zet­ten ér­tel­mi­sé­gi­ek, no­ha apám egye­tem­re járt.

Mindent az örökbefogadásról

De az­tán ga­bo­nát árult. Anyám, aki­nek vol­tak mély dep­resszi­ós pe­ri­ó­du­sai, amit saj­nos én is örö­köl­tem tő­le, nem vég­zett egye­te­met, de bor­zasz­tó ki­fi­no­mult volt. Ezt alap­ve­tő­en az ap­já­nak kö­szön­het­te. Egyéb­ként ne­kem is ez az anyai nagy­apám ta­ní­tot­ta meg, hogy mit és ho­gyan kell ol­vas­ni. Ő volt az, aki ki­vet­te a ke­zem­ből az el­ső me­sés­köny­ 8 replika vet, és azt mond­ta, hogy most már ab­ban a kor­ban vagy, ami­kor Jó­ka­it ol­vas­hatsz.

Em­lék­ szem, ti­zen­négy éves vol­tam, ami­kor ott­hon le­vet­tem a polc­ról az An­na Kareninát — na­gyon-na­gyon sze­ret­tem, tény­leg. Az apám nem vet­te el tő­lem, pe­dig el­ve­het­te vol­na, mert ha úgy vesszük, csa­lás, meg­csa­lás, megcsalatás meg ilye­nek van­nak ben­ne, s nem biz­tos, hogy ezek egy ti­zen­négy éves gye­rek­nek va­lók.

És ami­kor utá­na mond­tam ne­ki, hogy ve­gye meg a Fel­tá­ma­dást is, szó nél­kül meg­vet­te. Nagy­anyám úgy tu­dott ural­kod­ni, hogy sen­ki nem vet­te ész­re, hogy az ő aka­ra­ta ér­vé­nye­ sült. Eköz­ben fan­tasz­ti­kus to­le­ran­cia jel­le­mez­te.

a férj rám vet rá nézőpontját lézeres műtét a látás helyreállítására

A bá­tyám ezt ugya­nígy csi­nál­ta. Ők olyan em­be­rek vol­tak, akik kö­rül so­ha nem volt prob­lé­ma, min­dent azon­nal meg tud­tak ol­da­ni. Min­dent el­ren­dez­tek, min­dent a he­lyé­re tet­tek. Csak saj­nos ez a ké­pes­ség ben­nem nem ala­kul­ ha­tott ki, mert ne­kem túl­sá­go­san is jó dol­gom volt, min­den­ki az én ked­ve­met les­te, ne­kem akar­tak jót ten­ni.

En­gem gya­kor­la­ti­lag a nagy­anyám ne­velt fel, mert na­gyon so­kat la­kott ná­lunk, plá­ne, mi­u­tán nagy­apa meg­halt, és oda­köl­töz­tünk mi is a nagy­ma­má­hoz. Szá­mom­ra a leg­szebb kap­cso­lat, amit éle­tem­ben va­la­ha is lát­tam, a nagy­ma­mám és a nagy­pa­pám kö­zöt­ti kap­cso­lat volt.

a férj rám vet rá nézőpontját a szemész könyvelési és jelentési dokumentációjának formái

A nagy­apám iga­zi senior volt Szentmiklóson, de köz­ben egé­szen rend­kí­vü­li en­tel­lek­tü­el is volt, pa­raszt is volt, kocs­má­ja is volt, mi­köz­ben nem gaz­ dál­ko­dott, mert mind­ig más gaz­dál­ko­dott he­lyet­te. Ha­tal­mas nagy szok­nya­pe­cér is volt, meg nagy mu­la­tós, de ezt a nagy­ma­ma va­la­hogy tűr­te, mi­vel ez­zel együtt annyi­ra sze­ret­te a nagy­apát, hogy nem csi­nál­ta azt, amit ké­sőbb én, hogy a fér­jem min­den ti­ze­dik csa­ja után el­men­tem egy hó­nap­ra más­sal kúrni.

A nagy­apám­nak a szá­ját sem kel­lett ki­nyit­nia, csak rá­né­zett va­la­ki­re, s a má­sik rög­tön tud­ta, mit és ho­gyan kell csi­nál­ni.

Idézetek - vet

Ugya­nak­kor a gaz­da­ ság­ban, a ház­ban a nagy­anyám ural­ko­dott, a kocs­má­ban ő fő­zött. De úgy, hogy so­ha fel nem emel­te a sza­vát, so­ha be­le nem szólt sem­mi­be, csak ép­pen va­la­hogy úgy in­téz­te a dol­go­kat, hogy a vé­gén min­den úgy tör­tént, ahogy ő akar­ta. Előt­tem, egész éle­tem so­rán, az ő kap­cso­ la­tuk le­be­gett, ezt sze­ret­tem vol­na meg­va­ló­sí­ta­ni. Csak­hogy, s ez az én éle­tem nagy tra­gé­ di­á­ja, Fran­ci­a­or­szág­ban, a hu­sza­dik szá­zad vé­gén, én már nem ta­lál­hat­tam olyan fér­fit, ami­lyen a nagy­apám volt.

Én ban vol­tam elő­ször Pá­rizs­ban, és het­ven­há­rom­ban, ne­gyed­éves egye­te­mis­ta­ként men­tem hoz­zá a má­so­dik fér­jem­hez, egy fran­cia fi­ú­hoz. Én ak­kor­ra már a nyel­vet igen jól tud­tam, s azon­nal be­le­ke­rül­tem egy fran­cia csa­lád­ba, s négy éven ke­resz­tül gya­kor­la­ti­lag sen­ki­vel nem ta­lál­koz­tam, aki tu­dott vol­na ma­gya­rul.

Eköz­ben tu­laj­don­kép­pen ugya­nott foly­tat­tam az éle­te­met, ugya­núgy él­tem, mint ott­hon. Na­gyon bol­dog vol­tam, hogy a fran­cia kul­tú­rá­ban élek.

Általános Ma egy különleges történet következik.

Sem­mi gon­dot nem je­len­tett szá­mom­ra az át­ál­lás. Aix-en-Provence-ban lak­tunk, ami egy cso­dá­la­tos di­ák­vá­ros volt, ott foly­tat­tam az egye­te­met, ott is böl­csész­kar­ra jár­tam, és azon­nal ren­ge­teg ha­ve­rom lett, ren­ge­teg ér­de­kes em­ber­rel is­mer­ked­tem meg.

Idézetek - en

Egy olyan fran­cia csa­lád­ba ke­rül­tem, ahol a fér­jem és a nő­vé­re kö­zött is egy ugyan­olyan erős fiú—lány kap­cso­lat volt, mint ná­lunk ott­hon, a bá­tyám és én kö­zöt­tem.

És a csa­lád is, ami pe­dig na­gyon rit­ka Fran­ci­a­or­szág­ban, ugyan­olyan volt, mint az enyém. Ez volt az egyet­len ál­ta­lam is­mert olyan fran­cia csa­lád, ahol a szü­lők nem köl­csön­ad­tak a gye­re­kek­ nek, amit az­tán gyak­ran ka­ma­tos­tul kér­tek vissza, ha­nem egy­sze­rű­en csak ad­tak, ugya­núgy, mint anyám meg apám, anél­kül, hogy vissza­k­ér­ték vol­na.

És még­is: na­gyon hosszú idő­nek kel­lett el­tel­nie ah­hoz, hogy a gon­dol­ko­dás­mód­ju­kat is átvegyem. De az­tán vé­gül si­ke­rült. Csak­hogy ez egy ski­zof­rén tu­da­tot ered­mé­nye­zett ná­lam.

Két­fé­le­kép­pen tu­dok ugya­nis gon­dol­koz­ni: fran­ci­á­ul és ma­gya­rul. A ma­gyar sok­kal mé­lyebb, sok­kal messzebb­re megy, míg a fran­cia ke­vés­bé akar a dol­gok mé­lyé­re ha­tol­ni. A fran­ci­ák ál­ta­lá­ban is sok­kal fel­szí­ne­seb­bek: az evidenciákat ír­ják le, igaz, azt na­gyon ele­ gáns for­má­ban, de csak a leg­rit­kább eset­ben jut­nak el ad­dig, hogy föltegyék a kér­dést, mi­ért evi­den­cia az evi­den­cia.

Et­től fél­nek, mint a tűz­től.