Hogyan lehet lézervideóval helyreállítani a látást.

Lázár Guy: A világhelyzet és helyzetünk a világban A lengyel válsághoz vezető út Mi történt itthon és külföldön? Legalábbis akkor, amikor írom ezt a levelet; megérkezése a karácsonyi szünetre valószínű! Új diákjaimmal ismerkedem, az Újságíró és a Közgazdasági Egyetemen. És nagy-nagy kommunikátori szomorúság bennem: a gyerekek nem tudnak beszélni.

Idén sem. Illetve, nem is arról hogy nem tudnak, hanem liogy szégyellik a beszédet. A megszólalást. A sz Az orruk alatt motyognak, ideges vihogással kendőzik értelmes gondolatai mégis kiszakad belőlük egyvégtében néhány jól artikulált, nyelvtanilag érzelmileg is átmelegített mondat, gyorsan a szájuk elé kapják a kézül régebben, a testre szégyellősebb korokban lemeztelenített emberek az ágj Szubjektív érzés?

Egyedi esetek elsietett általánosítása? Sajnos, ner Nem a hivatásos kommunikátor túlérzékenységéről van itt szó. Hiszen barátom is elszörnyedve meséli, hogy nemrégiben egyik este egyetemista ' tévedt Debrecenben. Órákat töltöttek együtt, a többiek szemmel látl érezték magukat csak éppen nem beszélgettek.

Ha kell, a lecke hangos felmondásával, vagy uram bocsá! A meghívott tudó arról elmélkednek, hogy ma már a vizsgák a látás rövid ideig romlik segítik a verbális készsé kozását.

A tesztek, a vizsgalapok, az oktatógépek csupán bináris fele nem-ekre várnak, esetleg gombok nyomogatására vagy a megfelelő v; tiva kipipálására. Azt hiszem, ez csak az egyik ok. Talán nem is a legfontosabbik. Hiszen az eddigi kutatásc egyenlített: legalább annyi bizonyítja, hogy a televízió beszűkíti kommunikációt, mint amennyi ennek fejlesztéséről tanúskodik. Arról műsor maga is kommunikációt gerjeszt.

S ugyanakkor a rádió és ré is elegendő mértékben a televízió is azon igyekszik, hogy a nyelvir sőt,kezdeményező és aktív intézménye legyen. Ám, sajnos, mindez nem csupán nyelvművelési kérdés. Itt nem szélő, hanem hebegő generációról van szó. Néhány évvel ezelőtt kudarcot vallottam egyik kísérletemmel, a szám, ha rá gondolok.

A bal szemével még lát, de van mikor olyan fekete csíkok jelennek meg elmondása szerint és a szemészünk nem mond rá semmit, vagy mondana valamit hogy lehetne.

A játék rövid idő alatt saját hamvába hótt. Se a kérdések, se a válaszok nem éltek. Meglehetősen távol voltunk az ars disputandi"-tól, a vitatkozás művészetétől. Azóta hogyha kisebb csoportban találkozom veliik példáid szemináriumban, speciálkollégiumban, hosszabb időt töltünk azzal, hogy megtanuljunk vitatkozni.

Ha nem is oly tökéletességig, mint ahogyan ezt a középkori egyetemeken tanították. A mai egyetem ugyanis nem tanít vitatkozni. Tisztelet néhány kivételes tanárnak, aki nemcsak a szakmai tudást, hanem az értelmiségi létnek ezt a nélkülözhetetlen elemét is igyekszik elsajátíttatni hallgatóival!

Az egyetem, az iskola az életet utánozza. Ahol célravezetőbb, de mindenképpen ökonomikusabb valamilyen helyzetbe kerülni", mint vitában győzni. És ez nemigen ösztökél a beszédre, a hajlékony kommunikációra.

s z á m R A D I O S A J T Ó - PDF Ingyenes letöltés

Mint ahogyan az sem, hogy a mondanivaló markáns megfogalmazása, az egyértelműség, a magyarán" szólás sem kifizetődő életstratégia. A ködös, elkent, több értelmű, bürokratikusán szószátyár, de felelősséghárító fogalmazás könnyebben megtérül. És itt a tömegkommunikáció sok-sok nyilatkozója a műsorokban, cikkekben megszólaló illetékesek", szakemberek" tömegesen termeli a modelleket.

Nem a nyelvi, hanem a kommunikációs modelleket. Sőt, a közéleti viselkedés mintáit. Mert végül is erről van szó. A hebegő, kezét szégyellősen a szája elé vonó generációnak van tudása, vannak gondolatai és mondanivalója, csak épp egy pszichológiai kettős kötés" szorításában kezdi meg pályáját. Egyik oldalról látja és örömmel fogadja - társadalmunk nyíltan hirdetett demokratizálódási elveit, a másik oldalon viszont a mindennapi élet eredetiséget beszűkítő, egyéni teljesítményt és felelősséget elmosó tehetetlenségi?

Defenzív érvekkel gyakran találkozik Antonius védőbeszédével már ritkábban.

glaukóma tünet komplex

Könyvtáram egyik féltve őrzött kincse Quintilianus Rhetoricája, múlt század eleji, szép magyar kiadásban. A Központi Antikváriumban vettem, vagy húsz évvel ezelőtt. Valószínűleg az ötvenes években adta át a Szövetség az antikváriumnak, amikor korszerűsítette" könyvtárát. Ha kézbe veszem, mindig abban reménykedem: előbbutóbb a mi társadalmunk is megtalálja saját retorikáját.

A tömegkommunikáció, de szélesebb értelemben az egész kommunikációs kultúra számára is. A demokratikus társadalom ugyanis ne feledkezzünk meg erről!

Látás helyreállítása szemműtét után

A Hajdú-Bihari Napló főszerkesztője vitaindító cikkében és részben a vele készített, ezt az írást követő interjúban is ennek a tökéletesítésnek a szükségességét, a lehetőségeit és akadályait taglalja. Ezek a gondolatok nem a sommázat, nem a véglegesség igényével fogalmazódtak.

Lezárni sem akarnak semmit. Szerzőjük előtt még a teljesség távoli célja sem lebeghetett. Húszéves vidéki újságírói gyakorlata során felgyűlt kérdőjeleinek gondját szeretné csupán megosztani a szakmával, ezért választott ki néhányat közlésre. Tapasztalom, látom, tudom s cselekvően magam is hozzájárulok - menynyi eredmény, siker, kezdeményezés, megvalósult szándék van mögöttünk az elmúlt évtizedekben.

Ezeket kimondatlanul is e gondolatok természetes hátterének tekintem, csakúgy, mint az újságírásban dolgozók elkötelezett, marxista világnézetét, közéleti és politikai felelősségét. Hiszem azonban, hogy szellemi életünk jelenlegi szakaszában bizonyos kérdőjeleket akkor is meg miért javítaná a látást fogalmazni, ha nem ágyazzuk őket az eredményeket igazoló statisztikai adatokba és oldalanként ismétlődő hűségnyilatkozatokba.

Végül is a szavak kérdő- vagy felkiáltójelek hitelességét, igazságát minden esetben a végzett munka, a teljes élet, az ember, emberek, csoportok tartása igazolja vagy cáfolja. A vidéken megjelenő, megyei hatáskörű napilapok az utóbbi évtizedben egyre határozottabban törekszenek levetkőzni az egyformaság uniformisát, s keresik az egyediség, sajátosság, különbözőség útjait-módjait, természetesen az adott politikai, szervezeti, anyagi-technikai kereteken belül.

Érre törekszik a Hajdú-Bihari Napló is, amelynek húsz éve munkatársa vagyok. E törekvést erősíti, színezi, motiválja, hogy e lap volt a felszabadulás után az első kommunista napilap Magyarországon Sajátosan motiválja ezt az igényt és törekvést Debrecen mai szellemi struktúrája is.

A feltételek dilemmája Essünk túl elsőként a vidéki újságírás legtöbbször s leghangosabban emlegetett kérdéscsoportján, a személyi és anyagi hogyan lehet lézervideóval helyreállítani a látást. Ez a hogyan lehet lézervideóval helyreállítani a látást azonban nem önmagában izgalmas, hanem tartalmi konzekvenciáiban.

A vidéki lapok jelenlegi létszám- és bérhelyzete ugyanis alapvetően veti fel a teljesítmény és színvonal súlyos szakmai konfliktusát. A Hajdú-Bihari Napló szerkesztőségében jelenleg az újságírói létszám összesen 33 fő.

Kizárólag a szervezett politikai továbbképzést külföldi tízhetes ben 1 fő, budapesti tízhetes ben senki, megyei tízhetes ben 3 fő, Marxizmus-Leninizmus Esti Egyeteme ben 5 fő, Politikai Főiskola ben 1 fővalamint az évi szabadságokat ben pótszabadságok nélkül nap és a betegséggel táppénzen töltött napokat ben nap! A lapnál nincs szerkesztőségi titkár, külpolitikus, képszerkesztő, hírszerkesztő ezek nem önálló munkakörök.

Az országos, helyi és belső szerkesztőségi igények alapján a fotósokon kívül öt rovat dolgozik, amit soknak tartunk, de a hagyományok, az újtól való félelem és a sajátos igények az átszervezést időről-időre halogatják. Halogatja továbbá az is, hogy megyei lapoknál a rovatvezetőket még ha ember lenne is a rovatukban az írástól nem lehet felmenteni. Ez a dilemma azonban az egyes szerkesztőségekben nem oldható fel, az egész magyar sajtó struktúrájának, belső szerkezetének újragondolása és i mobilabb szervezet kialakítása szükséges a megoldáshoz.

A létszámgondokat tovább nehezíti a bérhelyzet. A munkatársak bére és között, a rovatvezetőké és forint között mozog. Miután a szerkesztőség átlagéletkora fiatal, az alacsonyabb összegek dominálnak, mindössze két munkatársnak van például forint felett az alapbére.

Ehhez havonta átlagban forint mozgóbér csatlakozik. Szerkesztőségi keret havonta kb forint.

s z á m R A D I O S A J T Ó

Ezért a bérért az újságírók mozgóbér nélkül havonta körülbelül 40 gépelt oldalt kötelesek írni, ha mozgóbérre is igényt tartanak, a teljesítményüknek meg kell haladnia a havi 50 flekket. A lapnak egyszerűen szüksége van erre az anyagmennyiségre! A mennyiségi mozgóbér összege 18 és 24 hogyan lehet lézervideóval helyreállítani a látást között 25 forint flekkenként, utána semmi!

Mi következik ebből a bérhelyzetből? Az újságírónak ahhoz, hogy a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helye szerinti életmódot, életvitelt kialakíthassa, máshol kell megkeresnie a pénzt. Leköti magát üzemi lapoknál, vállalatoknál, ilyen-olyan megbízásoknak tesz eleget, néha forintokért, néha viszont a munkahelyi kereseténél jóval nagyobb öszszegekért.

Ez akadályozza a szellemi koncentrálásban, másodlagossá teszi a saját lapjánál végzett munkát, úgyszólván megsemmisíti a szakmaiminőségi követelményeket, s rossz irányban kötelezi el a munkatársakat, akár reklámjellegű tudósításokat igyekeznek belopni az érintett vállalatokról, akár csak éppen nem írnak meg bizonyos dolgokat, amelyeket meg kellene írni.

Nem kívánom a szakma ingerlékenységét azzal fokozni, hogy a fenti adatok mellé teszem más kategóriájú lapok létszám- bér- és teljesítményhelyzetének adatait. A fenti helyzetet én nem a fővárosi napivagy hetilapok helyzetével összehasonlítva tartom feloldhatatlan szakmai dilemmának, hanem önmagában. Éppen ezért összehasonlító adataim az alábbiakban csupán arra vonatkoznak, hogy a magyar hírlapolvasás struktúrájában milyen módosulás következett be az utóbbi tíz esztendőben.

Az adatok a KSH április án kiadott Hogyan lehet lézervideóval helyreállítani a látást, művelődés, című adattárából valók és között az országos napilapok példányszáma 1 millió ezerről 1 millió ezerre nőtt.

A növekedés pontosan 40 ezer. Még érdekesebb a tendencia tanulsága és között a központi napilapok példányszáma összesen 3 ezernél kevesebbel nőtt, ugyanekkor a vidéki lapoké 5 a látás hány százaléka, a növekedési ráta itt már majdnem ötvenszeres!

Tudomásom szerint azóta az idegbetegségek hatása a látásra arányok lényegesen nem módosultak. Ez a tendencia, ezek a számok azt jelentik, hogy hasonlóan a nemzetközi fejlődés irányaihoz a vidéki, regionális lapok szerepe az utóbbi években igen megnőtt, ezt a növekedést nem követte a lapok társadalmi helyének, belső szervezetének, létszámés bérgazdálkodásának korszerűsítése.

A megnövekedett szerep jó ellátása általános, egész sajtópolitikánkat, de hétköznapi konkrét munkánkat is érintő dilemmákat, kérdőjeleket teremt. Pedig a feladat világos: a feltételrendszert a megváltozott társadalmi szerep és funkció szerint kell formálni. Az igénydilemma A megyei lapokkal szemben támasztott igények nem egységesek. Természetesen nem alapvetően szembenálló, egymással ellentétes igényrendszerről van szó, hanem sajátos motivációról.

A lappal szemben támasztott igényeket elsősorban a szellemi-politikai és gazdasági fenntartó, a párt határozza meg. Ennek az igényrendszernek főbb elemei: hogyan lehet lézervideóval helyreállítani a látást, sokoldalúság, országos és helyi események összhangjának megteremtése, az úgynevezett protokoll igények sajátos érvényesítése, a fejlődési folyamat ívének állandó hangoztatása, a megyei érdek védelme, aggódás azért, hogy a megye esetleges negatív jelenségei ne nagyítódjanak fel.

Ezek az igények általában jogosak, legfeljebb gyakorlati megvalósításukkal lehet vagy kell vitatkozni, annál inkább, mert nem minden ponton esnek egybe az olvasói igényrendszerrel ben a Hírlapkiadó Vállalat Közvélemény- és Piackutató Csoportja olvasó megkérdezésével elvégezte a Napló tartalmi vizsgálatát.

Ezek szerint legnépszerűbb témák a lapban a hírek, rendőrségi, bírósági anyagok, a közlekedéssel, kereskedelemmel, áruellátással foglalkozó cikkek és az olvasói levelek többnyire panaszok. A Napló írásait a megkérdezettek mindössze egyharmada tartotta elég kritikusnak.

S hogy miről olvasnának szívesen? Munkahelyi problémákról példáid munkamorál, munkafegyelem, szabad idő kihasználása, a munka szervezetlensége, anyagpazarlás, rossz vezetői módszerek, munkahelyi légkör, durvaság stb. A tendencia további elemzés nélkül is világos.

A szélesebb közvélemény általában a társadalom negatív jelenségeivel szeretne gyakrabban találkozni a lapban, azért, mert ezek foglalkoztatják, ezek ellen szeretne hatásosabban fellépni.

A két igény nem ellentétes egymással, de kétségkívül nem is párhuzamos. Az olvasók által igényelt témák konkrét feltárása ugyanis általában mindig vállalati vagy személyi érdekbe-érzékenvségbe ütközik, ami nemegyszer támogatást, patrónust is talál hivatalos helyen. Az újságíró pedig hamar feladja a szerkesztő nemkülönbens a harc helyett a belenyugvást választja, noha tudja, hogy a társadalmi igazság, a politikai-társadalmi érdek teljes mértékben az ő oldalán van.

A különbség talán ebben az egyszerű ellentétpárban rögzíthető: eredménycentrikus vagy problémacentrikus legyen-e a lap?

A fenti alapvető igénydilemmát még két tényező motiválja.