McGregornak gyenge a látása. „Szerintem”
Hiszen ezt hallom könyve minden lapjáról, még akkor is, ha nem mondja. Kukorelly oldalban összegezte, amit a magyar irodalomról gondol, és közben egyáltalán nem óhajtja az objektivitás álarcát felvenni.
Reumatoid artritisz
Így azután folyamatosan tabukat sért. Kukorelly viszont úgy sétál a szakma berkeiben, mint elefánt a porcelánboltban. Nézem, kit sodor le, kit kímél vagy éppen helyez magasabb polcra.
És közben azon kapom magam, hogy néha hangosan felnevetek. Máskor meg felszisszenek. Bárhogyan legyen is, irodalomtörténészi komorságnak itt semmi nyoma. Ettől olyan élvezetes olvasmány, még ott is, ahol nem értek egyet vele.
Tényleg mindent összeolvasott. De nem bástyázza körül magát. Erre, gyanítom, alkatilag is képtelen.
Hogy miért? A válasz egyszerű: mert jobban szereti az irodalmat, mint az elméletet, ráadásul jó, sőt biztos az ízlése is. Így azután ideológiák, irodalompolitikai előítéletek, a tetszést-visszatetszést elfojtó elméletek helyett látszólag naiv olvasóként közeledik az irodalomhoz. E naivitás azután észrevétlenül bonyolult érvrendszerrel társul, amely azonban a szövegektől soha nem szakad el. Egyéb megfontolások is számba jönnek, de attól még leragadhatnak lelki szemeink az unalomtól.
Ellenkezőleg: régen olvastam ennyire felvillanyozó könyvet az irodalomról. Azon belül is a magyarról, s főleg annak Mint két bozótvágó kést tartja őket maga előtt. A visszacsapódó ágak pedig nem engedik meg az udvariaskodást. Nem ájulattal olvassa Szabó Lőrincet, hanem mint fiatal költőt, aki mintha épp tanácsért fordult volna hozzá.
Így azután a későbbi művek előtt sem esik hasra. Nem bizonyosságokat keres, és nem akar semmilyen csapatba beállni. Azt teszi, amire az irodalomtörténet hivatott lenne: gondolkodva érez és érezve gondolkodik. És úgy olvassa a klasszikusokat, mintha nem lenne semmilyen előzetes ismerete, mintha névtelenekről volna szó, akiknek műveivel most találkozik először.
Leporolni őket, vestibularis látásromlás a szerepekből, amelyekbe belemerevedtek. Odáig menően, hogy szerinte mindenki Arany poros köpönyegéből bújt elő. Még Erdély Miklós, Balaskó vagy Tandori is. Vagyis a magyar neoavantgárd. Igaz ez?
„Szerintem”
Nem tudom. De Kukorelly javaslatára mégis olyan szemmel kezdem olvasni Aranyt, mintha kortársam lenne. Mint Tandorit. A szerkezet az egyik nagy témája ennek a könyvnek, noha így önállóan sehol nem tárgyalja. De szinte mindenkinél kitér rá.
A magyar irodalom nagy tétje éppen a pillanatnyi egyensúly megtalálása. Ez elsősorban a poétika kérdése. De legalább ennyire a történelmi tapasztalaté is.
Szex telefonhívásra
És ezzel együtt az önismereté. Vagy éppen az önáltatásé. De Vörösmartyt olvasva azért bevallja, hogy a nagyság levegője csapja meg, s költői nagyformáit lenyűgözőnek érzi. Ellentmondás ez? Persze hogy az. De nem Kukorellyé, hanem a magyar irodalomé, amely szerepeket kényszerített Vörösmartyra.
És amely irodalom a mai napig nem hajlandó bizonyos szerepekből kilépni. Nem tud kikecmeregni a kosztümből, túl bőséges neki, túl hatalmas, el van borítva, akkora a ruha, már a nadrágszárban eltéved. Ami frusztrálja, tehát kompenzál. És a tekintélyek felé sem, legyenek halottak vagy kortársak.
- A romániai magyar lány az alábbi cikkben mutatkozik be Nektek.
- А теперь я спрашиваю тебя, Николь: откуда у шестнадцатилетней девчонки, проспавшей всю свою жизнь кроме двух лет, берутся подобные причуды.
- Szex telefonhívásra
- Erőslátás rövidlátással
Nem mondták ki, hogy ruszkik haza, nem harsogták, hogy vissza Erdélyt, de közben olyan beszédhelyzetet teremtettek, mintha mégis kimondták volna. Vagyis igazságuk a ravaszdi elhazudás, aminek levét a mai napig isszuk. De közben a másik oldal idoljának, az Esti Kornélnak a közhelyeit is lézer pontosságával szúrja ki. Miközben nem kérdéses számára az, amit irodalommal kapcsolatban ma tilos kimondani, de ami valaha nem is olyan régen még magától értetődő fogalom volt: a nagyságuk.
De ez nem akadályozza meg abban, hogy sorról sorra olvasva ne vegyen észre bennük egy félresikerült sort vagy valamilyen poétikai túlzást. De ugyanígy szóról szóra haladva mutatja ki azt is, ha valami hibátlan.
Kukorelly olvasataiban szemünk láttára születnek meg a versek. Költészeti pedagógia ez a javából. A Nemzeti alaptantervbe ezt a könyvet kellene bevenni.
- Látás a normálérték alatt
- Epidemiológia[ szerkesztés ] A reumatoid artritisz az egyik leggyakoribb autoimmun betegség, mely világszerte a lakosság kb.
Az ember két szeme azért különböző, mert az egyikkel az örökkévalóságot figyeli, a másikkal a földi dolgokat, mondta a Kukorellynek is kettős látása van. Néha egy költő látványából indul ki, hogy innen lépjen tovább, anélkül, hogy elhagyná a testet.
Aki látta Petrit, érti, miről van szó. Érthetem a testre, érthetem a költészetére — de leginkább mindkettőre, egyszerre. Valami összeesküvés Ami az McGregornak gyenge a látása intézményét illeti, a könyv elején leszögezi, hogy a konstrukciót minden egyéni és érdekes olvasat újraszervezi.
A néhány évvel ezelőtti, Szegedy-Maszák Mihály szerkesztésében megjelent A látás-helyreállítási technológiák irodalom történetei című vállalkozás útmutató volt, amennyiben nem akarta a magyar irodalmat egyetlen fősodorhoz igazítani, hanem hagyta érvényesülni az eltérő szempontokat, akár ütközni is egymással. Kukorelly könyve persze nem szisztematikus irodalomtörténet; nincsen kronológia, nincsenek irányzatok, nincsen fejlődéstörténet.
De közben beszédmódjával valósítja meg azt, amit az említett háromkötetes mű teoretikusan igyekezett érvényesíteni. Hozzáteszem: az ilyen beszédmódra nehezen is lehetne intézményt alapítani.
A kötetben Kukorelly terjedelmesen foglalkozik régi vesszőparipájával, miszerint a nyolcvanas évek prózafordulata nem jöhetett volna létre a hatvanas és hetvenes évek neoavantgárd irodalma nélkül, ami azután háttérbe szorult, és mára elfelejtődött.
A helyzetleírás pontos, miközben Kukorelly kimondatlanul is valamiféle összeesküvést sejtet. Amíg a neoavantgárd a hetvenes években fennakadt a rendszer zsilipjein, addig a nyolcvanas években, Esterházy fellépésével sorra jelentek meg az olyan művek, amelyek egy szótagnyi engedményt sem tettek a fennálló rendszernek, de közben mégis akadálytalanul át tudtak csúszni rajta. A neoavantgárd ebben nem volt versenyképes.
Való igaz, hogy később feltűnően hallgattak róluk; de közben vannak, akik nem hagyták, hogy meg lehessen feledkezni róluk: Balaskó és Tandori, Oravecz vagy Tábor Ádám.
Akik engem ma, negyven év távlatából a 19— Előőrs avantgárd nélkül nincsen átütő változás; de az előőrs gyakran McGregornak gyenge a látása. Nekem fáj a legjobban ezt leírnom. Amúgy pedig nem kétlem, hogy — mint a ködlovagok esetében ez megtörtént — évtizedenként újra és újra felszínre hozza őket egy hullám.
McGregornak gyenge a látása sem írnak verset.
A szigligeti Alkotóház éttermében ültünk, már ebéd után. Nem, nem is fölemelte, hanem rikácsolta, miután mérgét az új költői generációra kiöntötte. Valamikor a as évek második felében volt ez, télen, már jóval az Örley-kör megalapítását követően.
Kezeljük az emberek látását
Ahová a fiatalok Vast a Kossuth-díjaival együtt nem hívták meg. Megvédte Kukorellyt.
Nem mintha barátja lett volna; jószerivel alig ismerte. Szakmai alapon tette. Aki, hogy kijelentésének nyomatékot adjon, tenyerével hatalmasat csapott az asztalra. Erre azután körben mindenki elcsendesedett. Jelenkor,oldal, Ft szerző.
- Lehetséges-e egy év alatt helyreállítani a látást?
- Forradalmi génterápiás eljárás adhatja vissza az emberek látását.
