Mi lehet a legrosszabb vízió

Ne hagyjuk, hogy a sors a legrosszabb lehetőséget kristályosítsa jelenné Az emberi test felbukkan és alámerül az időben, aztán ismét felszínre tér az emlékezetben, föl-le, föl-e, mint a tű, és közben szorosan összeölti a múlt és jelen szétfeslő rétegeit.

Tóth Krisztina, kortárs magyar írónő ben megjelent könyve, a Pixel nyomán készített vizsgaelőadást a Színművészeti harmadéves színészosztálya Forgács Péter rendezésében.

A Pixelben, ahogy címe is sejteti, részleteket ismerünk meg, és ahogyan a könyvben, az előadásban is lépésről lépésre áll össze előttünk a történet valami egésszé. Hogy pontosan mivé, azt nehéz megfogalmazni, mivel nem tapintható, hanem inkább egy érzés az, ami utána velünk marad. Minden látott vagy olvasott epizód egy testrész köré épül, vagy akörül bonyolódik, és a sorsok, életek, problémák, melyek kezdetben teljesen távol állnak egymástól, a végére már nagyon sok ponton kapcsolódnak.

Faragó Zsuzsa dramaturg időrendi sorrendbe tette a történeteket, életeket, melyeket az írónő sokszor éveket, évtizedeket ugorva tár fel előttünk pár mondatba sűrítve a lényegüket.

A végén lévő kiállításon, ahova át kell sétálni itt is mozgatják a nézőket nagyon szépen megjelenik a könyv végén is szereplő, de másfajta tárlat. Itt ugyanis nem csak fotók, hanem olyan emlékek és tárgyak sorakoznak, amik mind-mind letűnt korokat idéznek.

A falra írt dátum, aaz ezt jelentő távoli jövő miatt pedig óhatatlanul is eszünkbe juthat Az ember tragédiájából a Falanszter szín. A különféle helyzeteket a lehető legötletesebben rendezték meg.

Ezek mind olyan plusz, többnyire humoros adalékok, amik nem szerepelnek a könyvben. Szintén dominál a színpadon, akárcsak a könyvben, az az érzés, hogy a szereplők, ahogy papírra vetették őket, azonnal önálló életre keltek.

Már-már irányíthatatlanul mennek előre, és mi csak pár lopott percig vagyunk külső szemlélői az életüknek, intim pillanataiknak. Nem egyszerű észben tartani, hogy ki milyen családi vagy ismeretségi viszonyban van egymással, de talán nem is az a fontos, hogy a konkrét szereplő életét lássuk át teljesen, hanem megérezzünk valamit a személyéből, a lelkéből, hogy a mellettünk elsétálónak — bármennyire is közhelyes vagy suta mondat — ugyanolyan problémái vannak, ugyanolyan ember, mint mi vagyunk.

Nyitni kell a világ, a többi ember mi lehet a legrosszabb vízió, és ne hagyjuk, hogy az elénk sodort lehetőségek közül a sors a legrosszabbat kristályosítsa jelenné. Jasinka Ádám írása.

Küzdelmekkel és izgalmakkal teli évek álltak mögöttünk. A Deák Ferenc utca épületeinek és ingatlanjainak egymást követő, folyamatos akvizíciója és az utca, az épületek, üzlethelyiségek teljes felújítása megfeszített munka volt. Legyen az egy elkeseredett, idős házaspár romos garzonlakása, egy virágzó kaszinó egymással összekülönbözött négy tulajdonosa, egy felszámolásból megvásárolt üzlethelyiség vagy éppen egy önkormányzati tulajdon. Minden egyes lakóval és tulajdonossal egyedileg kellett megállapodnunk az eladásról, olykor szürreális feltételek mellett, például egy lakógyűlésen ránk dobált szendvicsek közepette.