Miután megitta a falusi látomást, 1. (Borcan ezredes esernyője)
Tartalom
Uff király Zólyomi, egy különc felvidéki uraság, aki francia képeslapokat hozatott a falusi postán, évek óta, reggeltől délig az íróasztalánál üldögélt, és világmegjavító regényt írt, amelyet sohasem fog kinyomtatni, divatos színésznők és előkelő hölgyek fotográfiáit akasztotta a falra, a telet mindig Párizsban vagy legalábbis Pesten óhajtotta eltölteni, de erre sohasem volt pénze, esténkint a tanítót vagy a papot látta vendégül asztalánál, vagy egyedül merengett a borospohár felett, a csillogó szerednyeibe nézett, sóhajtott, s egy nőre gondolt, majd a nyéki nehéz bort töltötte karcsú pohárba, és álarcosbálnak képzelte a világot, valahol a szoba hátterében mélyedés van, ahol a nagyopera zenekara Mozarttól játszik csengő-bongó zenedarabokat, legvégül francia bort ízlelt, és az jutott eszébe, hogy mily kár: más korban él, Bessenyeit, a nyugalomba vonult gárdistát nem keresheti fel holnap a szomszéd faluban.
És hogy tökéletesen lássuk Zólyomit, nyissuk szét keblén a magas mellényt, fölötte egy régi divat szerint nyakra csavart selyemkendővel, ahol az amulett függ vékony ezüstláncon, s piros bőrdarabka jelzi a helyét a vívóköntösön: a szívben egy évtized óta változatlan hűséggel és reménytelenséggel ült trónszékén egy királynő, akit Lányvári Izabellának hívtak.
Bizonyos, hogy eleinte - a régi pesti utazáskor, midőn Zólyomi utoljára volt a fővárosban, három egyforma kalapot vett, egy tucat sétapálcát elefántcsont gombbal, és egy bizonyos ételnek a receptjét felíratta az "Arany Bárány" szakácsnéjával. A hölgy engedelmet adott, hogy Zólyomi olykor levelet írhasson neki, poste restante, és Zólyominak becsületére válik, hogy nem élt vissza mohón a szabadsággal.
1. (Borcan ezredes esernyője)
Legalábbis addig várt, míg a kis pecsétnyomó elkészült a vésnöknél, amelyet az ezüstös színű viaszban a levél hátán elhelyezett. Illedelmes terjedelmű levél volt az. Gyakorlási technika a látás helyreállításához szavak, a pontosvesszők és a gondolatjelek nem voltak céltalanul elrejtve.
Lányvári Izabella - egy budai dáma, aki esős időben nem hagyta el a lakását, és a könyvregény már kevésbé mulattatta, mint az a román, amelyet maga is csinálhat - válaszolt a falusi gavallérnak.
Zólyomi külön palackot hozatott fel e napon, orgonavirágot tűzött a tükör mellé, hátrafont kézzel éjfélig sétálgatott szobájában.
Kádár János (politikus)
Majd egy kedves ötlete támadt: szép, fekete hollótollakat válogatott ki az asszony számára, hogy ezentúl ezzel írja leveleit. S évenkint valóban váltottak néhány levelet, az évfordulón, midőn egy házi hangversenyen, a gordonka hangjai mellett egymással megismerkedtek - bús kisasszonyok és sápadt fiatalemberek, mintegy hangjeggyé aszott öreg dámák üldögéltek a budai rokonoknál - az asszony születésnapján és Zólyomi neve napján.
Karácsonykor nyulat küldött a falusi gavallér, és a helybeli szűccsel karmantyút csináltatott egy ritka, szürke róka préméből, amelyet az asszonyhoz juttatott. Tíz év múltán egyszer betegségről panaszkodott Lányvári Izabella.
Navigációs menü
Zólyomi expresszlevélben válaszolt. Engedelmet kért, hogy nyomban Pestre utazhasson, és a hölgy betegágyánál megjelenhessen. Ezerféle aggodalom szorongatta a szívét. Vajon nem parlagiasodott el a hosszú évek alatt?
És kalapja, amelyet egyéni tetszése szerint idomított, mint egy, csavargó színésztől tanulta, nem ijesztő-e? És a francia idézetek, amelyeket régi színdarabokból kiírogatott a levelezés élénkítése céljából, majd eszébe jutnak-e, ha rákerül a sor? És hogyan utazzon? Tengelyen vagy vaspályán?
Hisz az asszony leveleiben mindig drága, szomorú, vidéki földesuraságnak szokta nevezni. Ülhet-e vasútra igazi úriember, ahol a kereskedők pipáznak?
Hajnalban kelt föl, s megborotválkozott. Délre X. Vasárnap volt, és a virágosüzletben, ahol Zólyomi bokrétát köttetett, olyan illat volt, mint zordon téli estve, amikor süvölt a szél a háztetőn és a szívben a lélekharang kongása hallatszik, az ember a kalendáriumot levelezi.
Hetyke, kis fekete leány kötötte aranyszállal a csokrot. Zólyomi egy papirosforintot csúsztatott a kezébe. A bérszolga a "Vadkanfő" kapujában mélyen megemelte aranyos sapkáját a visszatérő vendég előtt: - A grófnő már megérkezett, és látásvizsgálat ramenskoje-ban numeró 7-ben kegyeskedett szállást parancsolni.
Tartalomjegyzék
Zólyomi bizonyosan elpirult, mint tizennyolc évvel ezelőtt, midőn egy lajtorja alatt falusi kisasszony harisnyáját megpillantotta. Reszkető térddel állott a numeró hét előtt, míg a gyakorlott, öreg szobaasszony jelt adott a belépésre, s frissen fésülten, mosakodás után, kölnivíz illatával kezén Lányvári Miután megitta a falusi látomást Zólyomit elfogadta.
Változott-e az asszony tíz év alatt - ama házi hangverseny óta? Zólyomi ezt nemigen ítélhette meg, hisz először se nézte meg valami alapossággal az úrihölgyet, akibe mindenáron reménytelenül szerelmes akart lenni. Most pedig pláne tartózkodott az alaposabb vizsgálattól. Hátha találna egy ráncocskát vagy pedig egy gödröcskét valahol a drága arcon, amely az álmatlan éjszakán támadt, midőn a falusi levél megérkezett, s az asszony - bevallása szerint - napokig nem tudott aludni utána.
Sinistra körzet
Inkább a kezét, cipőjét, divatos szép ruháját vette szemügyre Zólyomi. És titkon bámulta a félcipő csokrát, amely egy táncrendhez vagy kotillonjelvényhez volt hasonlatos.
A szó a magyarban oszmán-török eredetű, a török szó pedig az arabból származik, esetleg perzsa közvetítéssel.
Az ablaknál egy vidéki, elnyűtt öregasszonyság háta látszott, s a kísérőnőnek olyan ócska szalagokból volt a kalapja, amely szalagok a forradalomban Görgey zászlóin lengettek. Néha köhintés hallatszott, Lányvári Izabella hallgatagon nézett a gavallérra. Faluhelyen ügyetlen a borbély, hisz mindössze a papot borotválja vasárnap, a mise előtt. Egyebük sincs a tótoknak. Míg én nemsokára meghalok.
Hitte volna azt, miután megitta a falusi látomást ily megtört, halni vágyó öregasszonyság lesz valamikor abból a nőből, akit a budai rokonoktól hazáig kísért egy tavaszi estve, és szándékosan kerültük a rövid utat, hogy minél tovább egymás társaságában legyünk?
Ifjú és szép voltam, s nem csodálkoztam, hogy királynőjének nevezett.
Sinistra körzet
Hittem rajongásában, szerelmében, és minden különös szándék nélkül, valóban csak jószívűségből válaszolgattam eleinte a leveleire, hogy ne szenvedjen értem. Később megszoktam, hogy él valahol messze egy előkelő úriember, aki azon töri a fejét, hogy engem mulattasson.
- Ричард кивнул .
- Káros hatás a látásra
- Állítsa vissza a látást hideg vízzel
- Хочется вкратце упомянуть еще об одном.
- Magyar néprajzi lexikon | Digitális Tankönyvtár
- Я не рискнул попросить у кого-нибудь помощи.
- Kádár János (politikus) – Wikipédia
Mondja, hogy látott maga előtt, midőn éjszaka a szobáiban sétált? És milyennek fog látni ezután, miután e vakmerő lépést megtettem, hogy megjelentem maga előtt a valóságban, az öregségben? Zólyomi sok kérdésre elkészült előre a felelettel, csupán azt nem tudta kiszámítani, hogy királynője éppen oly hiú, mint a többi királynők.
Lányvári Izabella fél oldalt fordította a fejét, és hirtelen megragadta Zólyomi kezét: - Tanácsot akarok magától kérni, mert maga az egyetlen barátom. Mondja meg nekem őszintén, hogy olyan állapotban lévő nő vagyok én még, akit egy férfi rajongva, szinte másvilágiasan szerethet? Olyan nő vagyok-e még, akit féltenek vad féltékenységgel, és szeretnek az angyalok türelmével? Kérőm van, Zólyomi, aki bús özvegyi életembe társnak akar szegődni.
Ez a fiatalember a korkülönbséget ma még nem miután megitta a falusi látomást kettőnk között, de ó, jön idő nemsokára, midőn végleg elmúlik arcomról a nyár.
S mily boldogtalanok leszünk akkor mind a ketten.
- Gyógyászat szemész betegség chalazion
- KRÚDY GYULA: TELIHOLD
Zólyomi az asszony fehér, ápolt kezére szegezte a tekintetét. De hisz tanácstalan vagyok Nem tudok már gondolkozni sem.
Összezavarodnak az érzelmeim, terveim, álmaim. Ön, hűséges barátom, ne hagyjon eltévedni. Zólyomi lehajolt, fölemelte az asszony kezét, és az ütőér felett megcsókolta: - Ha szereti, menjen férjhez a fiatalemberhez.
Fiatalkora[ szerkesztés ] Édesanyja, Czermanik Borbála a Komárom vármegyei Ógyallán látta meg a napvilágot, apai ágon szlovákanyai részről magyar földműves szülők gyermekeként.
Fagyos, ünnepélyes csend következett. Az asszony védekezve beszélt: - Azzal költötte fel a figyelmemet, hogy amikor a látás tökéletes ugyanazokat a szavakat mondta, amelyeket ön intézett hozzám, mikor megismert.
És ugyanazokon az utcákon mentünk a Tabánban és a Fő utcai templomnál, a feszületnél mondta ő is, hogy szeret Mintha ismét maga járna mellettem gyöngéden, hódolattal.
Hazamentem, és sírva olvastam el egy utolsó levelét. Zólyomi bólintott: - Én a szívem felett szoktam hordani a levelét. S ne haragudjon, hogy ide fárasztottam.
Zólyomi ezután nemsokára búcsúzott, miután egy szál virágot kapott a bokrétából a kabátjára. A bérszolga köszönését nem fogadta, és a piactéren az esti vonat indulásáig mereven bámulta a falra ragasztott színházi cédulát. A betűk még évek múlva is a szeme előtt libegtek. Az Uff király előadását hirdették.
2. (Andrej dögcédulája)
Szeretett segédkezni a kovácsnak, midőn útközben eltört a kerék, a lópatkolás és a vasalás szenvedélye volt. Hidaknál, hol valamely hibát vett észre, megállította kocsiját, és szorgalmasan pörgette a kalapácsot. De a vakmerő cselekedetek is kedvére voltak, tornyokra felmászott, és zászlókat tűzött ki a reggelre ébredő polgárok ámulására; ha a farkasok elszaporodtak valamely felvidéki vármegyében, Artúr nyomban útra kelt, és fegyvereket akasztott a nyakába; gyakran birkózott fekete álarcban kérkedő cirkuszbajnokokkal; és nagyon szerette, ha égő falu mellett vitt el útja, ahol a zsarátnokká válott házakból öregasszonyokat és gyermekeket cipelhetett ki.
Nevezetes párbajhősöket az ország túlsó felében is felkeresett, hogy a szemük közé nézzen, és felelősségre vonta a vőlegényeket, akik ok nélkül elhagyták menyasszonyukat. Egyszer három hónapig hajszolt egy felvidéki gavallért, aki egy régi füredi bálon inzultált egy úrnőt, akit Artúr nem is ösmert. Majd, miután a gavallérral elvégezte dolgát, Budára sietett, hogy lóháton menjen fel a Jezsuita lépcsőn, mint akkoriban a népszerű Nákó gróf.
Elvesztek az irataim. Minden rendben. Elővette zsebéből azt az óraláncon függő, csillogó bádoglapocskát, amelyre frissen belevésve sötétlett: Andrej Bodor. Az álnevem. Saját kezűleg akasztotta a nyakamba, tarkóm alatt csípőfogóval összesajtolta a szabad végeket, s a fém máris melegedni kezdett a bőrömön.
Mindezek előrebocsátása után nem csodálkozhatik a nyájas olvasó, ha bevalljuk, hogy Artúr nem tartozott az igézetes, szép férfiak közé. Jelentéktelen, kis termetű férfiú volt, az ellenségei "púpos lovagnak" csúfolták, a nők valóban csak akkor vették észre, ha felmászott a torony tetejére vagy agyonlőtte hűtlen vőlegényüket. A régi Magyarországban, mikor Elek Gusztáv volt a falusi nemesek ideálja, Artúrnak sok vérveszteségébe került, míg némi pozíciót tudott elfoglalni a híres párbajhősök mellett.
És a foglalkozása - ó, ezt gyakran szégyellte bevallani! És a kisvárosban, amelynek girbegurba utcáin Artúr tankönyveivel hóna alatt ballagott, mintha senki sem olvasott volna újságot vagy legalábbis nem jutott eszébe senkinek, hogy a nyári hírharangban a bajvívó, a kalandos, a lovagias Artúr ugyanazon személy, aki a füstöltsódarszagú kisvárosi télben lehajtott fővel bandukol az érseki leányiskola felé.
Artúr nyaranta egy felvidéki búcsújáró helyre utazott, ahol vallásos férfiú módjára felajánlotta életét és pengéjét Máriának, kivette zsebéből a rózsafüzért, és az amulett felett kigombolta ingét, midőn a szent barát megáldotta a búcsújáró híveket, és a "Vadgalamb"-hoz címezett fogadó toronyszobájában fényesre törölte messzelátója üvegjét, amelyen át a hegynek-völgynek kanyargó országutat figyelte, amely oly sárgán futott e zöld halmokon, mint a régi térképeken ez látható. A folyók, amelyek a tájat átmetszették, valóban ezüstösen csillogtak, és a távoli hegyek kék ködben aludtak, amint a múlt időkben egy regés elaltatta őket.
A hidakon még ugyanazon koldusok üldögéltek a védőszent körül, akik a középkorban is itt tanyáztak, és a föld népe bizonyára nem csodálkozik, ha a várúr közéjük nyargal csatlósaitól kísérve.
A tornyok, kövek, templomküszöbök és bolthajtásos ivók régi embereknek szabva.
A torony erkélyén dudált az őr, mint Zsigmond király idejében, és az öles falak mögött a lábukkal bölcsőt ringató asszonyok ugyanazon altatódalt dúdolgatták, amelyet a nagyanyáknak daloltak. A nyári búcsú idején e városkában miután megitta a falusi látomást találkozni Artúr azzal a nővel, akinek a kedvéért bármikor beugrott volna a tarpataki vízesésbe. Akinek tiszteletére utazásai közben gyertyát gyújtott elhagyott kápolnákban, és akire gondolt, midőn a bécsi István-toronyra felmászott a villámhárítón.
