Bűne látása, Szombathelyi Egyházmegye

Az Egyház és a szentek közössége 3. Lex orandi, lex credendi 3. Remény A katolikus tanítás története és hermeneutikája 1.

Bibliai alapok 8. Egy alapos teológiai vizsgálatnak a biblikus alapok tanulmányozásából kell kiindulnia bármely egyházi tan vagy gyakorlat esetében.

Szombathelyi Egyházmegye

Ebből eredően a megvitatás alatt lévő tárgyat illetően fel kell vetni a kérdést, hogy a Szentírás foglalkozik-e valamilyen módon a meg nem keresztelt gyermekek sorsának kérdésével.

Azonban az Újszövetségnek bűne látása egy gyors áttekintése is világossá teszi azt, hogy a korai keresztény közösségek még nem szembesültek azzal a kérdéssel, hogy a keresztség nélkül maghalt csecsemők vagy kisgyermekek elnyernék-e Isten üdvösségét.

Amikor az Újszövetség említést tesz a keresztség gyakorlatáról, az általában a felnőttek keresztségét jelzi. Azonban az újszövetségi bizonyítékok nem zárják ki eleve a kisgyermekek megkeresztelésének lehetőségét. A háznépben oikoszahol az Apostolok Cselekedetei 16,15 és 33 vö.

A pozitív bizonyítékok hiánya azzal a ténnyel magyarázható, hogy az újszövetségi írások főként a kereszténységnek a világban való kezdeti terjedésével foglalkoztak. Az Újszövetségen belül a keresztség nélkül meghalt kisgyermekek sorsáról szóló kifejezett tanítás hiánya nem jelenti azt, hogy ennek a kérdésnek a teológiai megvitatását nem hatja át számos alapvető bibliai tantétel.

Ezeket tartalmazzák: I.

Isten minden embert üdvözíteni akar vö. Ter 3,15; 22,18; 1Tim 2, Jézus Krisztusnak a bűnön és a halálon való győzelme által vö. Ter 6,; 8,21; 1Kir 8,46; Zsolt ,3s Ádámtól kezdve bűnben születtek vö. Zsolt 51,7; Sir 25,24és ezért halálra vannak szánva vö.

Róm 5,12; 1Kor 15,22 ; III. Róm 1,16másrészt az Egyház által kiszolgálatott keresztségé vö. Mk 16,16; Mt 28,19; ApCsel 2,; 16, és az Eucharisztiáé vö. Jn 6,53 ; IV.

Róm 4, ; a keresztény remény az, hogy az élő Isten, az egész emberiség Üdvözítője vö. Róm 8, Úgy tűnik, feszültség van két éppen most említett bibliai tantétel között: egyrészt Isten egyetemes üdvözítő szándéka, másrészt a szentségi keresztség szükségessége között. Az utóbbi úgy tűnik, hogy korlátozza Isten egyetemes üdvözítő szándékának kiterjedését. Ebből eredően hermeneutikai megfontolás szükséges arról, hogy a Hagyomány tanúi az egyházatyák, a Tanítóhivatal, a teológusok hogyan értelmezték és alkalmazták a tárgyalt témára vonatkozóan a bibliai szövegeket és bibliai tantételeket.

Isten emberré lett: Nagy bűn – még nagyobb kegyelem

A szentségi keresztség szükségessége másodrendű szükségesség, Isten üdvözítő tevékenységének azt az abszolút szükségességét új jövőkép Polotskban minden emberi lény végső üdvözüléséhez, amely Jézus Krisztus által valósul meg.

A szentségi keresztség azért szükséges, mert az az a rendes eszköz, amely által egy személy Jézus halálának és feltámadásának üdvös hatásaiban részesedik. Elemzésünkben figyelmesen értelmezzük, hogyan használták a Hagyományban a szentírási tanúskodásokat. Továbbá, a teológiai alapelvekkel 2. A görög atyák Csak nagyon kevés görög atya foglalkozott a keresztség nélkül meghaló kisgyermekek sorsával, mert erről a témáról nem alakult ki vita Keleten.

Továbbá, eltérő véleményük volt az emberiség jelenlegi állapotáról. A görög atyák szerint Ádám bűne következtében az emberek romlást, érzékiséget és halandóságot örököltek, amiből csak a Krisztus megváltói műve által lehetővé tett átistenülés folyamata révén gyógyulhatnak meg.

A bűn vagy a bűnösség öröklésének fogalma — amely a nyugati hagyományban általános — ehhez az összképhez idegen, mert szerintük a bűn csak személyes és szabad tett lehet.

Azonban tárgyalják az ilyen kisgyermekek halála utáni helyzetét vagy állapotát vagy helyzetét — de nem a helyét. Ezzel kapcsolatban a fő probléma, amellyel szembesülnek, az Isten egyetemes üdvözítő szándéka és az Evangéliumnak a keresztség szükségességéről szóló tanítása közötti feszültség. Pszeudo-Atanáz világosan leszögezi, hogy a meg nem keresztelt személy nem léphet be Isten Országába. Azt is állítja, hogy gyenge látás 13 évesen meg nem keresztelt kisgyermekek nem lépnek be az Országba, de bűne látása is kárhoznak el, mert nem vétkeztek.

De többet nem tud mondani; nem fejti ki a véleményét arról, hogy akkor hová kerülnek, hanem Isten ítéletére hagyja a sorsukat.

A görög atyák közül egyedül Nisszai Gergely írt egy művet sajátosan azoknak a kisgyermekeknek a bűne látása, akik meghalnak: De infantibus praemature abreptis libellum.

Az erény nem ér semmit, ha azonnal befogadják azokat a boldogsásba, akik éretlen korban és erények művelése nélkül távoznak ebből az életből.

Mivel azonban az ártatlan kisgyermeknek nincs szüksége személyes bűnöktől való tisztulásra, természetének megfelelően, egyfajta rendes fejlődésben, befogadóképessége szerint részesedik ebben az életben. Nisszai Gergely különbséget tesz bűne látása kisgyermekek és az erényes életet élt felnőttek végső sorsa között. Nazinazi Gergely nem ír kifejezetten azoknak a kisgyermekeknek halál bűne látása helyéről és állapotáról, akik szentségi keresztség nélkül halnak meg, viszont egy másik szemponttal bővíti a témát.

Azt írja ugyanis, hogy az ilyen gyermekek sem dicséretet, sem büntetést nem kapnak az Igazságos Bírótól, mert ők inkább elszenvedték a sérelmet, mint okozták. Amint az sem büntetendő már, aki még nem dicsérendő.

Egyrészt ezek a görög atyák azt tanítják, hogy a keresztség nélkül meghalt kisgyermekek nem szenvednek örök kárhozatot, bár nem jutnak ugyanabba az állapotba, mint azok, akiket megkereszteltek.

Másrészt, nem magyarázzák, hogy milyen az állapotuk, vagy hová kerültek. A görög atyák ezen a téren a jellegzetes apofatikus érzékenységüket nyilvánítják ki. A latin atyák A meg nem keresztelt kisgyermekek bűne látása Nyugaton először az 5. Szent Ágoston vetette fel a kérdést, mert Pelágiusz azt tanította, hogy a kisgyermekek keresztség nélkül is üdvözülhetnek. Pelágiusszal ellentétben Ágoston arra a megállapításra jutott, hogy azok a kisgyermekek, aki keresztség nélkül halnak meg, a pokolra kerülnek.

Miért hozzák a kisgyermekeket a keresztelő medencéhez, különösen a halálveszélyben lévő újszülötteket, ha nem azért, hogy biztosítsák nekik az Isten Országába való bejutást?

Miért vetik őket alá az ördögűzésnek, és rálehelésnek, ha nem kell őket megszabadítani a gonosztól? A liturgikus gyakorlat megerősíti az Egyház hitét, hogy mindenki örökli Ádám bűnét, és hogy mindenkinek át kell helyeztetnie a sötétség birodalmából a világosság országába Kol 1, Ágoston szerint Pelágiusz aláásta a Jézus Krisztusban, az egyetlen Közvetítőben 1Tim bűne látása és az üdvözítő kegyelem szükségességében való hitet, melyet bűne látása a kereszten szerzett meg számunkra.

Krisztus azért jött, hogy üdvözítse a bűnösöket. Akik nincsenek megkeresztelve, nem léphetnek be az Isten Országába.

Az ítéletkor azok, akik nem lépnek be az Országba Mt 25,34a pokolra lesznek ítélve Mt 25, Isten igazságos. Ha a meg nem keresztelt kisgyermekeket a pokolra ítéli, az azért van, mert bűnösök. Isten nem követ el bűne látása igazságtalanságot azokkal, akik nem lettek kiválasztva, mert mindannyian rászolgálnak a pokolra.

Isten akaratának igazságát bűne látása másik világban fogjuk felfedezni. A as karthágói zsinat elvetette Pelágiusz tanítását. Oly nagy volt azonban Ágoston tekintélye Nyugaton, hogy a latin atyák pl.

A középkori skolasztikusok Az egész középkorban Ágoston volt a hivatkozási pont a latin teológusok számára ebben a témában. Jó példa erre Canterbury Anzelm: ő azt tartja, hogy azok a lidáz alkalmazása a szemészetben kisgyermekek, akik keresztség nélkül halnak meg, az áteredő bűn miatt kárhoznak el, s ez Isten igazságosságával összhangban van.

A halál véget vet a választási lehetőségnek a kegyelmet elfogadni vagy elutasítani, azaz Istenhez ragaszkodni vagy elfordulni tőle; a halál után a személy alapvető beállítottságai Isten előtt már nem módosíthatók tovább. Ez nem gátolta meg a középkori teológusokat abban, hogy két és nem három Indiánok látásképzése kimenetelt tartsanak az emberi lét számára: a menny boldogságát a szenteknek, és ennek a mennyei boldogságnak a hiányát a kárhozottaknak és azoknak a kisgyermekeknek, akik kereszteletlenül haltak meg.

Mivel az értelmes kor alatti kisgyermekek nem követtek el személyes bűnt, a teológusok arra a közös bűne bűne látása jutottak, hogy ezek a megkereszteletlen kisgyermekek semmiféle fájdalmat nem éreznek, sőt, teljes természetes boldogságot élveznek az összes természetes javakban Istennel való közös részesülésük által Aquinoi Tamás, Duns Scotus.

Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, mert olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.

Aquinoi Tamás például azt állította, hogy egyedül a hit teszi lehetővé számunkra, hogy tudjuk: az emberi élet természetfölötti célja a szentek dicsőségében áll, vagyis a Háromságban egy Isten életében való részesedésben a boldogító színelátás révén.

Mivel ez a természetfölötti cél meghaladja az emberi természetes megismerést, és mivel a megkereszteletlen kisgyermekeknél hiányzik a szentség, ami megadta volna nekik ennek a természetfölötti megismerésnek a csíráját, Aquinoi arra a végeredményre jut, hogy a keresztség nélkül meghaló kisgyermekek nem tudják azt, hogy mitől vannak megfosztva, bűne látása tehát nem szenvednek a boldogító színelátás hiányától.

Azok a teológusok, akik fenntartják a természetes boldogságnak ezt az állítását a keresztség nélkül meghalt kisgyermekekre vonatkozóan, nagyon élénk érzéket mutatnak az üdvösség ingyenessége és Isten akaratának titka iránt, amit az bűne látása gondolkodás nem tud teljesen befogadni.

Azok a teológusok, akik ilyen vagy olyan formában azt tanították, hogy a megkereszteletlen kisgyermekek meg vannak fosztva Isten színelátásától, általában egy kettős állítást tartottak fenn: a Isten azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön, és b Isten, aki azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön, hasonlóképpen akarja az adományokat és eszközöket, amelyeket ő maga rendelt az üdvösség eléréséhez, és amelyeket megismertetett velünk a kinyilatkoztatása által.

A második állítás önmagában nem zárja ki az isteni üdvgondozás más rendelkezéseit amint az világos, például az Aprószentek tanúskodásában.