Alla Pugacseva jövőképe

Az együtt gyógyítsa meg a látást Az Európai Uniós csatlakozás belpolitikai kérdéssé vált Magyarországon, ami egyszerre vívmánya és hátránya a magyar belpolitikának. Már ideje volt, hogy a pártok kialakítsák a maguk sajátos nézetrendszerét az EU-ról és a csatlakozás stratégiai kérdéseiről, de közben távol kellene tartsák magukat attól, hogy ezeket a marakodó demokrácia mindennapos csatáihoz lealacsonyítsák.

A pártoknak már régesrég az EU belépést és az ezzel kapcsolatos víziót - a sikeres és dinamikus európai Magyarországot - kellett volna a programjuk középpontjába állítani, hiszen ez adja a keretfeltételeket az egész további fejlődéshez. A programok versenyében az nyer, aki markánsabban és közérthetőbben fogalmazza meg az Együtt Európába programját.

Minden párt tud programjellegű dokumentumot felmutatni - sőt több esetben kisebb könyv hosszúságú dokumentumokról van szó - de egyben keservesen bevallják, hogy kevesen jönnek lázba a programjaiktól, s Alla Pugacseva jövőképe kevesebben olvassák ezeket.

Alla Boriszovna Pugacsova – Wikipédia

Ennek a nyilvánvaló oka nemcsak az, hogy az emberek a politikát kis adagokban és megemészthető napi mennyiségben fogyasztják a médiából, ahelyett hogy napokat Alla Pugacseva jövőképe a szakértők által nehezen összehozott kompromisszumok élvezetével a közlekedéspolitikától a környezetvédelemig.

Még ennél is fontosabb oka van a programok mellőzésének, nevezetesen az, hogy nem arra a szálra fűzik fel az elvontabb és átfogóbb bölcselkedéseket, ami az embereket igazán érdekli, megszólítja, mint ahogy elsősorban az EU csatlakozás. A magyar lakosság háromnegyed része határozottan támogatja az EU csatlakozást, de néhány hónappal a nagy koppenhágai esemény előtt a pártok még mindig nem mondták el neki, hogyan képzelik ezt.

Orbán Viktor nagy érdeme, hogy hamis hangot intonálva ugyan, de markánsan felvetette ezt a kérdést. Azóta beleragadtunk a negatív víziók megszokott ütköztetésébe, azaz a két nagy párt egymást vádolja azzal, hogy csak múltképe van és jövőképe nincs.

Orbán Viktor ehhez is gyorsan illusztrációt kínált azzal, hogy egy "Szent István terv" kidolgozására kérte a híveit, ami már eleve szép történelmi időutazásnak ígérkezik azok számára, akik hajlamosak elmerengeni a "keresztény Magyarország" két világháború közötti vízióján. De nem visz előbbre Orbán többször megfogalmazott három feltétele sem, inkább hátrafelé taszít, mert a jól működő populista szlogenek és nem az Együtt Európába logikájára épül.

Ám ezzel nem elég a pragmatikus felkészülés logikáját szembeállítani a kormányzat részéről, bár a közeljövőben aligha lehet fontosabb gyakorlati feladat annál, hogy ne legyünk nettó befizetők a tagság első évében.

Nyomtatóbarát változat A legutóbbi hét-nyolc év Kelet-Európában a szocializmus legjelentősebb győzelmét hozta a magyar és a bajor tanácsköztársaság leverése óta. A közvélemény konzisztens viselkedése és az eszmegyártó értelmiség kettős pálfordulása minden értő elme számára bebizonyította, hogy a csatlós államokban plusz a néhai Szovjetuniótól már rég függetlenné vált Jugoszláviában, Albániában és Romániában és a nem orosz szovjet köztársaságokban nem a Vörös Hadsereg és a KGB tartotta fönn a bolsevik hatalmat. A nép a kilengéseket és őrültségeket nem kedvelte, de a Rendszert támogatta. Ezt onnan tudjuk, hogy ma is támogatja. A berlini fal leomlott, a Tien An Men téren összetörték a demokratikus mozgalmat, diadalharsonák és gyászsófárok tutultak — a nagy zengés, csöngés és bongás közepette igazán szép teljesítmény volt a szocializmustól, hogy bár diffúz és szervezetlen erőként fönnmaradt.

Nem látja az ember az Együtt Európába programját az MSZP-nél sem, pedig a baloldal számára ez két okból is fontos lenne. Egyrészt nyilván azonosítani és megszólítani kell a csatlakozás várható veszteseit, s fel kell készülni a kárkorlátozásra.

Másrészt azonban ki kell mondani, hogy rövidtávon a belépéssel az első években bizonyos értelemben mindnyájan "vesztesek" leszünk a csatlakozás elkerülhetetlen sokkhatása, az alkalmazkodás nehézségei következtében.

Ez a korai sokkhatás nálunk jóval fejlettebb országokban is jelentkezett, nálunk is kikerülhetetlen, de kezelhető és csökkenthető. Ez a kétfajta felkészülés egy valódi "nemzetpolitikai" program lehetne, a jobboldalon divatos önmarcangoló, költők lantján pengetett "sorskérdések" helyett.

Az Együtt Európába program azt követeli, hogy valamennyi gyakorlati problémát az EU csatlakozásra tekintettel fogalmazzuk rendszerré és emeljük vízióvá, éljük át a csatlakozás élményeként, második honfoglalásként vagy államalapításként. Az EU csatlakozással a baloldal most szerencsés helyzetben van, csak még nem vette észre. Mindaz, amit az EU számunkra ígér, baloldali értékként jelenik meg Magyarországon, jóllehet az EU-ban ezek a vívmányok már konszenzuálisak és pártsemlegesek.

Alla Pugacsova | zonataxi.hu

Maga az EU is egy hatalmas konszenzuális demokrácia, amit a hazai jobboldal igen mérsékelten kedvel. Hazai kezdeményeit a Fidesz kormány négy évében igen agresszíven a "többség mindent visz" elve alapján többségi demokráciává torzította el, amiről biztosan tudjuk és már meg is tapasztaltuk, hogy nem illik az Európai Unióba.

Márpedig ennek a konszenzuális vagy tárgyalásos demokráciának a jelentősége egyre nő, hiszen az EU egyre távolodik a pusztán gazdasági szerveződéstől az egyre markánsabb politikai egység felé. Vitáktól nem mentesen, de az EU baloldali és jobboldali pártjai egységesen mozdulnak a "Szociális Európa" megalapozása felé, amelybe egyre kevésbé illik bele a társadalmi párbeszéd intézményrendszerét leromboló hazai jobboldal politikája.

Az EU a többszintű kormányzásra, a politikai decentralizációra épül a vezérelvű magyar jobboldal ámokfutása helyett; a partnerkeresésre és a kompromisszumok intézményes rendszerére a partnerek eltávolítása helyett; a leszakadtak társadalmi reintegrációjára, "szociális kohézióra" Alla Pugacseva jövőképe gazdagok költségvetési támogatása és a klientúra építés helyett.

Sajnos, ezzel a múltbaragadt magyar jobboldallal, az EU nekünk nagyon is "baloldali".

Küldjön üzenetet

Ha már így adódik a jelenlegi történelmi szituációban, akkor ezt ki is kell mondani és a baloldalnak kell előállni az Együtt Európába "nemzetpolitikai" programmal.

A gyakorlatias készülődések sokaságát nemzeti programmá kell felemelni és világos perspektívát adni az embereknek a csatlakozáshoz, ahogy a spanyol baloldal is Felipe Gonzales vezetésével bevitte az országot szemszerkezet myopia hyperopia EU-ba és ott sikeres, dinamikus és öntudatos nemzetté tette.

Nem aránytévesztés az sem, ha kijelentjük, hogy programot akarunk adni Európának is, hiszen minden kibővítéssel maga az EU is megváltozik. Ez a program három elemet tartalmaz. Először is az EU-t a "boldog kisállamok" övezeteként szeretnénk látni, hiszen az EU-ban megszületett mindaz, ami a kisállamok korábbi nyomorúságát megszünteti. Nem korlátja már a fejlődésnek a kis hadsereg és a kis belső piac, viszont nagy értékké emelkedett a polgárközelség és a partnerség.

A koppenhágai tizek belépésével uralkodóvá vált a kisállamiság az EU-ban, s a nagyobb államok is buzgón alakítják át államszerkezetüket a kisebb régiók polgárközeli, megélhető világává. Másodszor: a keleti bővítés eddig is dinamizálta az egész EU fejlődését és a tizek belépése csak felerősíti ezt a hatást azzal, hogy a gyors gazdasági növekedés térségét hozza létre az Unió keleti határán.

Ezt a gyorsító hatást már érzékelik a közvetlen szomszédok, de rövidesen megérkezik kihívásként Európa nyugati peremére is, például Írország szelektől szaggatott földjére, amely egyben a boldog Alla Pugacseva jövőképe sikeres kisország modellje is Alla Pugacseva jövőképe. Harmadszor: az EU a kibővüléssel a globális politikában még jobban érvényesítheti az európai értékeket, mint a globális környezet védelmét, a konfliktusok békés megoldásának elvét és a kulturális párbeszéd fontosságát.

Nem az Egyesült Államokkal szemben, de a maga immár nagyobb erejével akár kiegyensúlyozva is az Alla Pugacseva jövőképe Államokat a világpolitikában annak "texasi" korszakaiban, amikor feszültség támad a globális hatalom és a globális felelősség között.

Alla Boriszovna Pugacsova

Ha az EU-ba való belépés és betagozódás programja Magyarország és egész Közép-Európa számára a jelenlegi történelmi helyzetben egy alapvetően baloldali program, akkor nem világos, hogy a baloldal ezt miért nem hirdeti.

Ha a baloldal programszegénységben szenved, akkor nem világos, hogy miért nem teszi a sikeres, dinamikus európai Magyarországot, az Együtt Európába mozgósító elvét programjává. Talán az önkormányzati választások után Orbán Viktor populista szlogenjei után végre elhangzik Európáról a tiszta beszéd. Ágh Attila Csomagoljunk ki! Itt állunk utazásra készen a mi kis tengereninneni Ellis-islandünkön, a Kárpát-medence nevű mítingpointon.

Csecsemők demokráciája

Volt, aki néhány évtizede, mások másfélezer, megint mások ötezer éve indultak, amikor a hangosanbeszélő közölte, mindjárt megérkezünk Európába; nem is tudta mindenki, hogy oda indult. Már a kezdet kezdetén rendesen becsomagoltunk minden szükségest, fogkefét, fogkrémet persze nem, mert azt ott olcsóbban lehet kapni.

• Hetek Közéleti Hetilap - Minden oroszok sztárja
• A mentők látásélessége
• Pletykák az orosz show-üzleti csillagokról.
• Béranyától születtek gyermekei Alla Pugacsovának és férjének Moszkva Ikrei születtek egy béranyától a 64 éves Alla Pugacsovának és 37 éves férjének.

Aztán hirtelen elszaladt az a röpke tizenhároméves pillanat, amit érkezésnek lehet nevezni, tessék kicsomagolni, elhelyezkedni, földeríteni a közvetlen környéket, megvenni a fogkefét-fogkrémet, tényleg olcsóbb.

Aztán lehet követni az idegenvezetőt, könnyű lesz, piros-fehér-zöld és kék, sárga csillagocskákkal nem olyan!

• Európa kapujában II. [Magyar Elektronikus Könyvtár - MEK]
• A látás kezelése plusz egy
• Николь услыхала голос Патрика за спиной.
• А ты не хочешь погулять.

Nem volt minden utazásnál ilyen egyszerű a dolgunk, mert ahol sok a tájékozatlannak tűnő tébláboló turista, ott hamar feltűnnek a fogadatlan gájdok a legkülönbözőbb reklámernyőkkel; olyankor az egyszerű ember - kisember, kispolgár, polgártárs, elvtárs, kisrészvényes - csak kapkodja a fejét a sávok, fogaskerekek, hármashalmok, különböző méretű és színű csillagok között abban a hitben - mekkora tévedés!

Az anekdota - na jó, legyen vicc - szerint negyvenötben megkérdezték az öreg Jan Ivanovicsot, akinek a háza éppen az új lengyel-szovjet határra esett volna, hogy melyik államhoz szeretne tartozni. Választása történetesen Lengyelországra esett, kívánságát teljesítették, de indoklást kértek tőle, mire így felelt: "Tudjátok fiaim, öreg vagyok már, nehezen viselném azokat a nagy orosz teleket".

Jan Ivanovics most újra dönthet, nem kétséges előttem az eredmény. Talán Sopron sem bánja, hogy ezúttal Záhony is szavazhat.

Remélem, nem könnyelműség feltételezni az igen Alla Pugacseva jövőképe többségét, ha másért nem, legalább éppen Sopronért, képzeljék el, különben már másodszor, ráadásul most mások döntenének helyette is. Hónapok óta az egyik leggyakoribb kérdéskör a médiában a belépéssel együttjáró előnyök és hátrányok mérlegelése - pedig nagyon egyszerű, csak előnyei vannak - azzal viszont senki sem foglalkozik, mi lett volna, ha a berlini falat hatvanegyben egy egyszerű tervezési hiba folytán, mintha csak híd lenne a Marx, pardon Nyugati tér fölött, például Magyarország és a többi KGST-ország határán építik meg.

Valószínűleg nem azért nem dolgozta fel a témát a szaktudomány, mert semmi értelme - bár belátom, ez is Alla Pugacseva jövőképe lehetséges indok - hanem mert belegondolni is szörnyű azokba a meg nem nyílt távlatokba, amiket egy ilyen koraszülött euro-igen nyithatott volna meg.

Elképzelem: Joszif Kobzon és Alla Pugacsova sorban állnak vízumért, mialatt Mick Jagger és Jimi Hendrix beugrik az Ifiparkba egy kis hétvégi örömzenére; fejenként csak egy útlevelünk, de az van, sőt, állandóan érvényes; az ablakról primitív fantáziánk valami nyílászáró-félét juttat az eszünkbe; a luxemburgi rádió maga a dögunalom, ugyanazt játssza, mint a Petőfi, csak rosszabb minőségben, a Szabad Európa pedig Kassáról szívküldi szívesen; Kohn-Bendit gyújtó szavára a veszprémi egyetemisták kishíján megdöntik a kapitalizmust és nem követjük de Gaulle tábornokot a NATO-ból kifelé; a Lenin körutat már negyven éve Teréz anyáról anyuról?

A lakosság kétharmada beszél idegen nyelveket, jópáran oroszul! Hát nem egy rémálom?

Oroszországban Putyin után az esztrádkirálynő, giga celeb, Alla Pugacsova a második legnépszerűbb ember. Jóllehet az utóbbi években nem minden dala kerül a slágerlisták élére, a sokmilliós rajongótáborral rendelkező művésznőnek olyan kisugárzása van, amely korábban a Szovjetunió határain túl is népszerűvé tudta tenni. Hírdetés Hazánkban talán az orosz laktanyák közelében élőkben hagyott a legmélyebb nyomot, a különféle tiszti bálokon az egész környék harsogott dalaitól.

És mindennek a tetejébe most népszavaznánk Szlovénia, Málta és a többi jelölt felvételéről. És pár év múlva Románia, Szlovákia és mások tagságáról. Aki tudja, hogy igent mondana, az Alla Pugacseva jövőképe, nyugodtan kicsomagolhat. Arató András Magyar nézők, európai ablakok A háború, amelynek híreivel napi huszonnégy órában, több száz csatornán szórakoztatnak bennünket, olyan súlyosan nehézkedik most a mindennapjainkra, hogy ezt a másik, számunkra oly nagy jelentőségű eseményt, a közelgő népszavazást, el is fedi.

Elfedi, mert egy népszavazás általában nem ábrázolható drámai képekben.

Posztszoc, szép szavakkal (Életképek az orosz irodalom frontjáról)

Elfedi azért is, mert ez a mi népszavazásunk, ha egyetlen képbe akarnánk sűríteni tétjeit, olyan bonyolult és absztrakt ábrát adna ki, amely a legelszántabb számítógépes grafikusok ambícióit is meghaladná. Kusza szövevény volna, amelytől rögtön elfárad a szem, és keresi a menekülést a megoldás, a megfejtés irányában. És merre is van a megfejtés?

A megfejtés most csak a legegyszerűbb "igen" vagy "nem" lehet, egy döntés, egy X a szavazófülkében, amely nem magyaráz meg semmit, csak elkötelez bennünket.

Béranyától születtek gyermekei Alla Pugacsovának és férjének

Ez az X - ez csak az első lépés. Amikor elért a Népszava megtisztelő felkérése, hogy írnék valamit Európaiságról és magyarságról, a háború még nem kezdődött el, éppen lebegett a közeljövő horizontján.

De akkor is és most a háború egyformán olyan esemény, amely Alla Pugacseva jövőképe kényszerít, miközben nem ad módot rá, hogy úgy érezzük, a szavainknak súlya lehet. A szorongó aggodalom, a felháborodás, a békevágy vagy a világ civilizált rendjének megerősödését sürgető meggyőződés, még ha az utcára megy is vele valaki, alig több, mint érzelmi hullámzás, amely a nézőben, egy lényegében passzivitásra kárhoztatott nézőben, verődik. Nincs szavunk.

Az idézett szónoki kérdés inkább a hócipőeffektust fejezte ki: "Make business, not war", mondaná leginkább a böhöm szláv lelkére hirtelen rázúdult árubőségtől vérszemet kapott átlag orosz, mit sem törődve már az orosz messianizmussal, de nem így mondja, mert az amerikaias kiejtéssel azért még akadnak gondok ebben a mekdonaldszosodó Moszkvában is.

Nem vagyunk cselekvői a világnak - ezt sugallja nekünk a globális politikai tér ily formát öltő rendeződése. A háború képeihez képest az X a szavazófülkében - ugyan mi is? Pedig az az X: cselekedet.

A háborúban pedig csak nézők vagyunk. És ha van az európai kultúrának egységes hite, lendülete, az a humanizmus óta a cselekvő emberé, mert szabadnak csak a cselekvő és gondolkodó embert nevezhetjük. Az az érzésem, hogy a háború, amely most zajlik, az európai kultúra egyik nagy kérdésével szembesít bennünket: hogyan lehetünk cselekvők a magunk Alla Pugacseva jövőképe, hogyan alakíthatunk magunknak olyan világot, amelyben nem a passzivitásnak vagy a bámészkodásnak, hanem a cselekvésnek van kultúrája.

Hogyan lehetnénk tehát mások, hogyan lehetnénk polgárok, cselekvő emberek, a kultúra fenntartói, hogyan lehetnénk többek, mint puszta nézők, akik zavartan elfordulnak a világ zajától, vagy szórakozásképpen fogadják be azokat a kaotikus erőket, amelyek a világ globalizálódását kísérik? Hogyan érezhetjük magunkat otthon a világban? Ez a magyar európaiság kérdése, az európai magyarság kérdése számomra. És ha a most a háború mediatizálódása az európai kultúra csúf visszája ahogy csúf maga a szó isa média az európai kultúra egyik legnagyobb ereje is.

A sajtó illetve a média mindig is hatalmas szerepet játszott abban, ahogyan egy nemzet és egy kultúra tagjai önmagukat érzékelik és értékelik, és hatalmas szerepet játszott abban is, hogy az olvasó nézőnek vagy cselekvőnek látja-e magát egy drámában, sőt - hogy nézővé vagy cselekvővé válik-e.

Egy modern nemzet és egy modern kultúra addig tart, amíg kommunikál önmagával - amíg ezt az összetartozást a napi hírekben, a képekben, a cikkek szövegezésében érezni tudja, amíg nem szórakoztató vagy Alla Pugacseva jövőképe felháborító anekdoták forrását, hanem saját mindennapi világának fontos információit keresi a napilapokban.

Ha az európai csatlakozásra gondolok, elsősorban erre gondolok most. Arra, hogy a kultúránknak úgy kell változnia, hogy otthon tudjuk érezni magunkat Európában - cselekvőként, nem bámészkodóként, nem vágyakozóként. A vágy, amelyet a média képei a szocializmus utolsó éveiben ébresztettek a világ e fertályán, az kicsit irigy, kicsit szent vágyakozás, hogy ne ide, hanem oda tartozzunk mi is, ahol azok a csodálatosan csomagolt mosóporok, azok levelek a látás helyreállítására csudásan szép autók vannak: ez még a gyermekkor ideje volt, termékeny destrukció, Alla Pugacseva jövőképe ugyanakkor a szomorú passzivitás lehetőségét is hordozta magában.

Európa ugyanis nem a bőség és a fogyasztás világa: Európa a cselekvés világa.

Alla Pugacheva - Million Scarlet Roses

Amikor átlépünk ebbe a világba, Magyarország végre felnőtté válik, mert vágyképeink nem egy számunkra tiltott birodalomból erednek, hanem saját világunk Alla Pugacseva jövőképe lesznek. Nem a fogyasztói kultúrához csatlakozunk - ahhoz csatlakoztunk már a nyolcvanas években, mintegy rejtve és fű alatt.

Nem a mindig másoknak jutó bőséghez csatlakozunk, hanem a cselekvés, a felnőtt, önálló, világot alakító lét lehetőségéhez. Az a feladat vár a magyar sajtóra, hogy megtalálja és megírja Európa minden kulturális és egyéb lehetőségét, hírét, történését, amelyekben Magyarország általában, és az egyes, nagyon különböző, magyar olvasók mind egyenként, cselekvő játékosnak és nem nézőnek érezhetik magukat.

Az, amit a csatlakozás politikai tekintetben felkínál - hogy politikai jogot kapjunk Európában - régi és fontos törekvése Magyarországnak, de merő absztrakciónak, vagy, ami még rosszabb, a saját érdekeiket követő politikusok és Alla Pugacseva jövőképe üzletemberek magánügyének, privát bizniszének fog tűnni és a látszat a kultúrában maga a valóságha mindennapi kulturális kenyerünk - a rádió, a napilap, a televízió - meg nem mutatja nekünk, hogyan és miért vagyunk és lehetünk jelen, cselekvőként, játékosként Európa színpadán, és hogyan jelenik meg Európa a mi - országos, városi, községi, kerületi, munkahelyi - színpadainkon.

A világ nagyon nagy, egyre nagyobb, ahogy egyre sűrűbb benne az emberi élet. Ebben a sűrűségben - még nemzeti szinten is - kicsinek érzi magát egy ember, és ezért - világszerte - helyi lapok olvasásához, helyi közösségek hírvilágához menekül, ahol kompetens és cselekvő embernek érezheti magát, ahogy az neki kijár.

A magyar média, doppelhertz látásra magyar sajtó - a nemzeti, országos sajtó - a nagy európai lapokhoz képest helyi, regionális sajtó lesz.

De olyan regionális sajtó, amelynek, miközben felkínálja a kisebb közösségek otthonosságát, már csak a nyelvi korlátok miatt is közvetítenie kell "az egészet", meg kell mutatnia nekünk Európát, amely a miénk. Ez nem kis feladat.